Origo: Magyar Péter gyakran olyan képet vág, mint aki félelmében beszart

idióta rekordok

Vona Gábor undorítóbb, mint egy darab szarírtuk 2016 végén szándékosan túlozva, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy amit az udvaribolond-média művel a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, az egy fejlett, felvilágosult országban már tényleg túlzásnak tűnik. (Ezt később a Valótlanul című filmünkben is hosszan kifejtettük.)

Eltelt hét év, és már ott tartunk, hogy az Origo nevű nemzeti szexlap azzal próbálja lejáratni a mostani legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, hogy úgy néz ki, mint aki beszart.

A Facebook-kommentelők nyelvén kommunikáló kormányzati plakátkampány után itt a kiscsoportos óvodások stílusában gúnyolódó keresztyén-konzervatív újságírás.

Gábor László, az Origo főszerkesztője érkezik a kötcsei polgári piknikre
Fotó: Czinkóczi Sándor/444

A Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai – itt vannak a legújabb mémek! című cikkben mindössze ennyi olvasható:

„A saját feleségét lehallgató Magyar Péter a mém-gyártás központja lett. Nem véletlenül. A »ne féljetek« szánalmas szlogennel kampányol – mégis, egy normális embernek mitől kellene félnie? –, de magát testőrökkel veszi körbe, ráadásul gyakran olyan képet vág, mint aki félelmében összecsinálja magát: ez a Poloska Petinek gúnyolt baloldali figura.”

Majd következik egy közel húsz „mémből” álló galéria, ami Magyar Pétert és a sajtót gúnyolja, de – szokás szerint – az összes „mémet” kormánypárti Facebook-oldalak vagy megafonos influenszerek gyártották.

Magyar Péter retteghet! (Csak be ne szarjon.)

Kapcsolódó cikkek

Vona Gábor undorítóbb, mint egy darab szar

A hétköznapi emberekéhez közeli valóságértelmezés. Kár, hogy buzi.

Uj Péter
politika
Videó

VALÓTLANUL – Fekete kampányok az Orbán-rendszerben

Ha ez a gépezet célba vesz, az elől nincs menekvés. Az Orbán-rendszer egyik legfontosabb és legkeményebb fegyverét először politikai ellenfelekkel szemben vetették be, de mára mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy célpont lehet.

Kiss Bence, plankog, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Botos Tamás
video

Illiberális könnyek: visszatért a PC-diktatúra, snowflake-ek szállták meg a fideszes médiát

Hogyan sikerült néhány fotóval összezavarnom és vérig sértenem az ultraorbánista véleményvezéreket? Valahol most is felsír egy Rákay Philip.

Herczeg Márk
Média

Kiscsoportos óvodásnak nézi a választópolgárokat a kormány

Dühös emojikkal hergelik a lakosságot az új nemzeti konzultációt reklámozva.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Államosították a mémgyárat

A fideszes Facebook-oldalak már befogadhatatlan mennyiségben és minőségben ontják a politikai mémeket. Ebben a világban Soros György Hitler, Vona Gábor egy homoszexuális, muszlim rabbi, aki pedig egyszerűen ellenzéki, az szó szerint egy segg.

Herczeg Márk
INTERNET

Nyílt levél Lánczi Tamáshoz

Fölszólítom a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, hogy védje meg hazánk szuverenitását a dollárjobboldali, CIA-s, sőt SZDSZ-es influenszörök nyomulásától!

Herczeg Márk
vélemény