A nagykőrösi Önkormányzati Hírekben „a reklámokat és a programajánlókat kivéve 11 és fél oldalnyi »anyag« marad, ebből fél oldal a helyi ellenzék lejáratása. Marad 11. Ezen a 11 oldalon a Czira-Körtvélyesi páros említésének és fotóinak száma 45 darab. A fogadóórákhoz tartozó +4-et nem számoltam bele, mert az közérdekű.”
Nagykőrösről küldte levelét olvasónk a korábbi, elfogult önkormányzati lapokkal foglalkozó cikkeinkben tett felhívásunkra. Az V. kerületi Szentgyörgyvölgyi Péter a testvérével együtt szerepel 21 fotón, a makói Farkas Éva Erzsébet egyedül hozza ezt a számot.
A levélíró által említett páros Czira Szabolcs polgármestert és Körtvélyesi Attila alpolgármestert takarja. Az 1998 óta polgármester Czira Szabolcs kisgazdaként kezdte politikai pályafutását, majd az ezredfordulón a helyi Független Kisgazdapártból lett az itteni Fidesz, a régi, értelmiségi hátterű fideszesek elhagyták a pártot. (Czira mellesleg nemcsak kisgazda volt, hanem kommunista is, az MSZMP egykori tagjaként kommunistázott le egy Magyarországot elítélő jelentést megszavazó európai parlamenti képviselőket.)
Nagykőrösnél kevés fideszesebb város van, 2019-ben mind a nyolc egyéni választókerületben a Fidesz jelöltje nyert. Ezért is volt meglepő egy tavaly nyári időközi önkormányzati képviselő-választás eredménye, amikor a független Godó Katalin legyőzte a fideszes Lukács Ádámot.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A polgármester és a hozzá nagyon hasonlító testvére a lap szinte minden oldalán szerepel. De ennél is nagyobb meglepetés, hogy az ellenzéki önkormányzati képviselőknek még a nevét se leíró lapnak ki szerepel a címlapján. Ha szűkebb pátriájában van ennél elfogultabb önkormányzati lap, küldjék el nekünk! Fődíj egy éves Mai Belváros-előfizetés.
Az annak idején egy csodálatos faszoborral az országos hírekbe bekerült fideszes polgármester, Farkas Éva Erzsébet 12 oldalon hozott össze 21 találatot.
Czira Szabolcs szerint ez sosem volt titok.
Az egyesült ellenzék nem indított jelöltet.
Időközi választást tartanak az egyik nagykőrösi választókerületben, ahol baloldali ellenzéki jelölt híján egy függetlent vett célba a helyi propagandamédia.
Nagykőrös önkormányzati lapja hatodik hete számol be Czira Szabolcs tisztikeresztjének minden fordulatáról. Le a kalappal a helyi újság előtt, a köztévé is csak bokázhat.