Egy nappal a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet után nyugalom van Pozsonyban, a miniszterelnöki hivatal előtt sincs megerősített rendőri jelenlét, tudtuk meg Szalay Zoltántól, a Denník N magyar nyelvű lapja, a Napunk újságírójától.
Mint arról beszámoltunk, merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen szerda délután a handlovái kultúrház előtt, ahol a kormány éppen a kihelyezett ülését tartotta. Három golyó találta el: egy a mellkasán, egy a kezén, egy a hasán. Életveszélyes állapotban volt, több órán keresztül műtötték, azóta stabilizálták. A merénylő a 71 éves lévai amatőr író, Juraj Cintula, aki a Fico üdvözlésére felsorakozott tömegbe vegyült, fegyvert rántva ötször tüzelt.
Szalay Zoltán elmondása szerint nincs pánikhangulat Pozsonyban, a miniszterelnökség előtt több az újságíró, mint a rendőr. A támadásról azt mondta, derült égből villámcsapás volt, mert bár az utóbbi időben több politikus és újságíró kapott fenyegetéseket – például az elnök, Zuzana Čaputová is –, de arról nem tudtak, hogy Robert Fico is kapott volna ilyet.
A merénylet után bejárta a világsajtót a hír, hogy Robert Fico áprilisban azt mondta, olyan a szlovák közhangulat, hogy bármikor merényletet követhetnek el koalíciós politikusokkal szemben. Szalay szerint a miniszterelnök akkori kijelentését senki nem figyelmeztetésként értékelte, hanem politikai kijelentésként, a politikai retorika részeként tartották számon. Hogy pontosan mire gondolhatott a miniszterelnök, amikor ezt mondta, nem tudják.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Robert Ficót kórházba szállították, támadóját elfogták.
3 óra 40 perc után véget ért a szlovák miniszterelnök műtétje.
Ötórás műtéten esett át.
Több verseskötete is megjelent, korábban magánbiztonsági cégnél dolgozott.
Az utcán undorító módon szidják a koalíciós politikusokat, mondta egy hónappal ezelőtt a meglőtt miniszterelnök.
A szlovák elnökválasztáson is összecsap a baloldali-populista erő a nyugatos-liberális oldallal. A zászló Robert Fico koalíciós társának, Peter Pellegrininek áll.
Az újságíró meggyilkolásának megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát viszont a túl kevés bizonyítékra hivatkozva ősszel felmentették.
A vártnál jóval simábban verte a koalíciós jelölt a nyugatos Ivan Korčokot.
A három és fél órás műtét után mélyaltatásban tartják a miniszterelnököt. A pártok az európai parlamenti választási kampányukat felfüggesztették. A kormányon lévő és az ellenzéki erők egymást vádolják a feszültség szításával, habár a merénylő egyik politikai oldalhoz sem köthető.