Jelentős kárt okozó csalás miatt őrizetbe vették Ivan Popov orosz vezérőrnagyot, akit korábban azért távolítottak el a pozíciójából, mert aggodalmának adott hangot az ország katonai veszteségei miatt, írja a BBC.
A tábornok az orosz fegyveres erők 58. hadseregének parancsnokaként vett részt a harcokban a zaporizzsjai régióban, és állítólag kérdéseket tett fel feletteseinek a katonai hírszerzés és a tüzérségi erő hiányosságai, illetve az ezen hiányosságok miatt életüket vesztő orosz katonák tömegei miatt. Állítása szerint azért döntött a nyílt kritika mellett, mert úgy gondolta, elesett bajtársainak tartozik annyival, hogy beszámol a fronton tapasztalható embertelen körülményekről.
A 49 éves volt vezérőrnagyot két hónapig tartják őrizetben, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítják. A hatóságok szerint őrizetbe vétele „megelőző intézkedés” volt a moszkvai bíróság május 17-i döntését követően. Popov tagadja a vádakat.
Április végén Szergej Sojgu korábbi védelmi miniszter helyettesét, Timur Ivanovot vették őrizetbe korrupció miatt. Ivanov a leggazdagabb orosz tábornok, akár hazaárulással is megvádolhatják, Putyin személyesen adhatott parancsot a kilövésére. Májusban a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetőjét tartóztatták le, szintén nagy összegű kenőpénz elfogadás vádjával.
Állítása szerint elesett bajtársainak tartozott annyival, hogy nyíltan beszél az embertelen körülményekről.
Szergej Sojgu helyettesét nemrég tartóztatták le.
Előzetes letartóztatásba került Timur Ivanov, a leggazdagabb orosz tábornok, akár hazaárulással is megvádolhatják, Putyin személyesen adhatott parancsot a kilövésére.
A Jurij Kuznyecov altábornagynál tartott házkutatáson több mint 100 millió rubelt, aranyérmét, gyűjteményes órákat és luxuscikkeket foglaltak le.