Öt lélegeztetőgépet és hét fecskendős infúziós pumpát ajándékoz a kormány Ukrajnának.
„A kormány egyetért azzal, hogy Magyarország a szolidaritás jegyében adományt nyújtson az Ukrajnában kialakult humanitárius válsághelyzet enyhítésére,”
indokolja a nagyvonalú felajánlást a Magyar Közlöny csütörtöki számában közzétett határozat. A miniszterelnök Szijjártó Pétert bízta meg, hogy gondoskodjon a szállítás lebonyolításáról.
A lélegeztetőgépek többéves történetét mi is követtük, és joggal neveztük a közpénzelherdálás csúcsának, hogy legutóbb már 13 ezer forintért próbálták elárverezni a 10,7 millióért vett gépeket, amelyekre még így sem érkezett ajánlat.
A kormány a járvány alatt 300 milliárd forintot költött lélegeztetőgépek beszerzésére, de a gyanús biznisz iratait ledarálhatta a Külügyminisztérium, amely már azt sem árulja el, hány lélegeztetőgép porosodik a raktárakban. A bontatlan gépek tárolásán a Rogán Antal-féle lakáslottós cég gazdagodhat.
Így lesz 8 milliárd forintnyi közpénzből 9,7 millió. Vagy nulla.
A külügyminisztérium töredékáron árulta a 749 lélegeztetőgépét, de így sem kellettek senkinek.
Legalábbis a minisztérium erre hivatkozva nem adta ki az iratokat. Az adatokat kiperlő Transparency International kamugyanúsnak tartja az érvelést, ahogy azt is, hogy az ügyletet javarészt szóban bonyolították, feljegyzések nélkül.
Sok.
Évi közel egymilliárd forintért.