Élő

A Margitszigetre vonult a Békemenet, ahol Orbán Viktor 35 percig beszélt, és ismételgette: háború

  • Szombat délután egykor elkezdődött a Békemenet, Bayer, Semjén, Deutsch az első sorban menetelt, Szentkirályi Alexandrát nem várták meg
  • A résztvevők a Lánchídtól vonultak a Margitszigetre
  • Orbán Viktor beszéde zárta a programot, több mint félórát beszélt. A háborúról.
62 poszt

Ettől a viktorozástól érzékenyült el Orbán

Kicsit több, mint egy percig tartott a Békemenet szónokának ünnepelése, aki a könnyeivel küzdött.

Forrás

Aztán belekezdett a HÁBORÚBA és 35 percig abba sem hagyta.

Szivárognak el az emberek

Tudósítóink szerint elégedett mosollyal az arcukon hagyják el a helyszínt az emberek, bár bejutni se volt könnyű a szigetre, így kijutni sem lesz az.

„A világon nincs még egy ekkora miniszterelnök” - mondta egy férfi elégedetten. Tudósítónk szerint Magyar Péter is több helyen téma a vonuló tömegben, de egymás zászlóját is dicsérgetik az emberek.

Az orosz állami hírügynökség kiemelt helyen foglalkozik az Orbán beszéddel

„Orbán: Magyarország meg akarja akadályozni, hogy Európa háborúba kerüljön Oroszországgal” - ezzel a címmel tudósít az orosz állami hírügynökség Orbán Viktor Békemeneten elmondott beszédéről.

A cikk kiemelt helyen szerepel az oldalukon. A cikk első mondatában is a címben lévő állítást ismétlik meg, kicsit kibővítve.

Fotó: tass.ru

Idézik Orbántól azt is, hogy meg kell akadályozni a konfliktus kiszélesedését, és azt, hogy Európa olyan háborúba keveredjen, ami a saját pusztulásához vezet.

A műsor folytatódik

De már Orbán nélkül. Egy énekkel lazíthatnak.

Orbán Viktor Facebook-oldalán véget ért a közvetítés, a HírTV-ben is már elemzik a beszédet és a mozgósítás sikerét.

Utolsó szavaiban is mozgósít

"A Jóisten 6 nap alatt teremtette a világot, a hetedikre pihenést írt elő. De sajnos most mi a 7. napon se pihenhetünk meg. Tövig kell nyomni a gázt. Akkor van győzelem, ha mind elmegyünk, mind szavazunk."

Ezzel zárta beszédét Orbán.

Jön az össznyugati transzatlani békekoalíció

,,Ma Magyarország erősebb, mint az elmúlt 100 évben bármikor. Egy nyugodt és erős sziget Európa szigetén. De a döntő kérdés már itt dörömböl az ajtónkon: lemondunk-e a békéről? A békéről való lemondás az Ukrajnáért vállalt halált jelenti. Nem akarunk vért adni, nem fogunk másokért idegen földön meghalni. Ez a magyarok igazsága, és most az a dolgunk, hogy a magyarok igazságát európai igazsággá tegyük."

Orbán szerint ilyen választást még nem látott Európa, a szomszédban dörögnek a fegyverek, merényletek, baljós árnyak körülöttünk. Így szokott kezdődni. A magyarok figyelik a jeleket, ismerik a háború természetét. Ezért fekszenek ma európai fiatalok milliói tömegsírokban, ezért nincs európai gyerek: a háború öl. Különböző halálnemeket is felsorolt a miniszterelnök ezután, amelyek háború esetén bekövetkezhetnek.

,,Egy dolgot tudunk, ahova a háború beteszi a lábát: ott nincs menekvés, a háború utolér. A háború egyetlen ellenszere a béke, kimaradni a háborúból, ez a mi küldetésünk." Orbán szerint most kell elejét venni ennek a háborúnak. Tűzszünet kell és tárgyalni kell, de először a választást kell megnyerni.

Össznyugati transzatlanti békekoalíciót vizionált Orbán, amikor arról kezdett beszélni, hogy az EP-ben is a békepártiak lesznek többségben, és akkor is, ha Donald Trump megnyeri az elnökválasztást. Ők lesznek a többség.

Harmadik út nincs, csak harmadik világháború

Sokan hiszik azt, hogy a gonosz nem létezik, pedig a világháborúk mögött a gonosz áll. Ne engedjük neki, eljött az ördögűzés ideje. Vagy mi győzünk, vagy ők.

Harmadik út nincs, csak harmadik világháború.

Mutassuk meg Soroséknak, hol lakik a magyarok Istene.

Soros-terv újratöltve

"Nem áldozzuk fel a magyar fiatalokat, hogy a háborús spekulánsok degeszre keressék magukat. Nemet mondunk arra a haditervre, amit a pénz, az Ukrajnában megszerezhető vagyon, és a nagyhatalmak érdekében gondoltak ki" - mondja Orbán.

"Régi terv ez, jól ismerjük. Soros György 30 éve megírta a maga felforgatókönyvét, ami szerint Oroszországot nyugati technikával, kelet-európai élőerővel lehet legyőzni, az odaveszetteket lehet migránsokkal pótolni."

A baloldal Soros zsoldjában áll - mondta Orbán, és a médiát is idesorolta.

"Aki ott nem lép egyszerre, nem kap dollárt estére. A baloldal készségesen menetel, még a saját békepárti szavazóit is elárulja, csak hatalomra kerülhessen."

A nemzeti oldalnak esze ágában sincs engedelmeskedni a Soros-terv brüsszeli tábornokainak. Kössünk útilaput a talpukra - hangozgatja Orbán.

Brüsszelben az ígéretek ellenére nem állították meg a migránsokat, meghívólevelet küldtek. A szankciókkal nem fékezték meg a háborút, a helyzet rosszabb, mint volt. "Elég, hogy Brüsszel Sorosnak kibicel, menniük kell."

A magyarok nem először állnak szemben a túlerővel. Időt kell nyerni, aki időt nyer, békét is nyer. A honfoglalás óta számos háborút kellett túlélni, és még mindig itt vagyunk és mi vagyunk itt.

Nem fogunk hadba lépni

Az EU alapító atyáinkat igaza volt: Európa nem bír ki még egy háborút, mondta Orbán a Békemenet résztvevőinek. Azt is mondta, hogy az első világháború előtt Európa volt a világ ura, a második világháború után már nem volt ura önmagának se. Most másodhegedűsök vagyunk. A dolgok állása szerint egy újabb háború után Európa ott sem lesz a világ ritmusát adó zenekarban.

Ez még inkább igaz Magyarországra - folytatta. A háborúban mi semmit nem nyerhetünk, de mindent elveszthetünk. Eddig is akartunk ellenére rángattak háborúba minket. Orbán Viktor felsorolja, milyen veszteségeket szenvedett Magyarország a két világháborúban: másfél millió életet. Orbán szerint most is bele akarnak minket rángatni, ezért Brüsszelnek üzeni:

„Nem fogunk, hadba lépni. Harmadjára már nem indulunk meg kelet felé, nem megyünk újra az orosz frontra, voltunk már ott, nincs ott semmi keresni valónk. ”

Éljenzés fogadta a kijelentést.

Fotó: Bankó Gábor

Mostanra érkezett meg mindenki

Tudósítóink szerint a menet vége is megérkezett, ők lemaradtak a felvezető előadásról és Orbán beszédének nagy részéről.

Emeli a tétet

Vastapsot kap a szlogen.

Mi vagyunk az egyetlen békepárti kormány az unióban. A Vatikán is a béke oldalán áll, de olyan királyságot képvisel, ami nem e világból való, és a hitehagyott Európában ez önmagában nem elég, hogy megállítsa a háborúpárti szerelvény száguldását.

Kell a békepártiak súlya. A Fideszre leadott szavazat kettőt ér.

A Fidesz-KDNP-re leadott szavazat ma életet ment. Csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha a magyar választók megerősítik a kormány. Más politikai erő ezt nem tudja megcsinálni. Mi a nép nélkül nem tudunk ekkora túlerővel szemben talpon maradni.

Csak akkor maradhatunk ki a háborúból, ha mienk lesz Európa legnagyobb választási győzelme.

No migration, no gender, no war

Orbán Viktor úgy folytatta: minden csepp energiára szükségünk van és lesz, mert a feladat, ami előttünk áll olyan nagy, amilyet még sohasem láttunk. Meg kell akadályozni, hogy Európa háborúba, a saját vesztébe rohanjon. Mert Orbán szerint Európa ma háborúba készül, naponta jelenik be a pokolba vezető út újabb szakaszát. Brüsszelbe fegyvereket és a mi fiainkat akarják küldeni.-

„A háborúpárti vonaton nincsen fék, és megőrült a masiniszta. Az EP-választáson arra vállalkozunk, hogy ezt a vonatot megállítsuk, de legalább, aki akar leszállhasson, és kimaradjon a háborúból. A magyar kormány tudja, ezt hogyan kell csinálni. A migráció párti szerelvényről időben lekapcsoltuk a magyarok kocsiját, és a magyar gyermekeket is kimentettük a gender aktivisták kezei közül. Azt se fogjuk hagyni, hogy a gyerekeinket háborúba vigyék.”

No migration, no gender, no war, hogy Brüsszelben is értsék - mondta.

Erre éljenzés, nagy taps tör ki a nézőtéren.

Az ellenzékben minden pofon jó helyre megy

A miniszterelnök arról beszélt, hogy Szent Margit békét hozott Magyarországra a tatárokkal szemben. Margit előtt a nyulak szigetének hívták ezt a helyet, nyusziknak itt nincs helye, mert most egy nagy bátor tettre van szükségünk. Azt mondta: meg kell nyernünk az a választást úgy, hogy a brüsszeli bürokraták megnyissák előttünk kapuikat és sietősen távozzanak az irodájukból.

Úgy folytatta: 2006 ősze óta minden választást megnyertünk. „Csak mi nyertünk választást, 11-szer nyertünk, abszolút rekord, KO, kiütéses győzelem, nincs vita.” A mi táborunk a legnagyobb, a mi egységünk a legszilárdabb egész Európában, mi tudunk a legjobban kampányolni. Soha senki ennyi embert nem tudott felsorakoztatni a béke mellett, mert a magyarok választási hadseregének egyetlen célja. Mi vagyunk Európa legnagyobb békehadteste, Európa legnagyobb békefenntartó ereje.”

A kampányról is beszélt: „a jövő héten több millió ajtón kopogtatunk, a jövő héten felállítjuk a mozgósítás világrekordját. Újra egy hatalmas győzelem kapujában állunk, minden mellettünk szól: az erő, a lelemény, a kitartás, a jó ügy, amelyet szolgálunk, és mellettünk szól ellenfeleink állapota és képességei is. Nálunk rendezettség és erő, ellenfeleinknél erőszakosság, dulakodás. Ők nem a háborút, hanem egymást akarják legyőzni, nincs velük dolgunk. Hadd csépeljék egymást, minden pofon jó helyre megy. ”

Fotó: Bankó Gábor


Orbán figyelmeztet, nem lehet rutinból lenyomni

A jövő hét lesz az igazi kampány - mondja Orbán. A nap mindenkinek 24 óra, de aki korábban kel, annak hosszabb. "Mi vagyunk a korán kelők, aki korán kel, választást nyer."

A legendás fideszes hajrá kell, amivel letolják az ellenfelet a pályáról. Hoz egy sporthasonlatot: óriási gólhelyzet, már csak be kell lőni - vagy piszkálni, pöckölni, stb... -, de el is lehet hibázni.

Ha lezserkednek, a végén még elhibázhatják - ismételte meg a figyelmeztetést Orbán. "A kormányzati munkában a rutin előny, a tapasztalt kéz biztosabban fogja a kormányt. De a kampányban a rutin méreg. Kampányban a rutin öl. A megszokott győzelem elkényelmesít."

A kényelmes ember a kanapéról akar szurkolni és nem feszül meg - ragozza tovább. Arról beszélt, közös akarat, szív és szenvedély kell a győztes választáshoz. Papírformagyőzelem nincs: szenvedély és győzelem, vagy rutin és vereség. Nincs más út. Ahogy a házasságban mondják, a test kevés, szerelem is kell. Más hasonlatot is hoz: a legjobb autó sem megy üzemanyag nélkül.

A szenvedély a jobboldal üzemanyaga, nagy közös szerelem Magyarország. Azért vannak itt, hogy feltankoljanak - mondja.

Kicsit dicsekszik

Orbán felidézi, két éve volt utoljára Békemenet, a választás előtt, ami után nagy győzelmet arattak. Szerinte az ellenzék oroszlánként bömbölt, de kiderült, hogy csak papírtigris, akit eláztat a tavaszi zápor. Üstökösnek mutatták magukat, aztán beleálltak a földbe.

A győzelmük nem csak a Holdról látszott, a győzelem felhúzta az ország részvényeinek árfolyamát. De a részvény nem eladó se Brüsszelnek, se Washingtonnak, se Soros Györgynek.

Beszél Brüsszel elfoglalásáról is, ott a "magunkfajta emberekre van szükség", akik nem hisznek a háborúban és erőszakban, de hisznek a szeretet és összetartozás erejében.

Ez Szent Margit szigete, a béke szigete - mondja Orbán.