A Fidesz odáig jutott, hogy Orbán vagy halál

reggel 4

Jó reggelt, drága olvasók! Hát megint milyen napok vannak mögöttünk?!

4 kiemelt cikk:

Mindent a Békemenetről

Fotó: Bankó Gábor/444

Nem mindig sikerül így, de most tényleg annyi mindent kihoztunk ebből a patinás rendezvényből, hogy ennél többet már nem is nagyon érdemes. Volt élő közvetítésünk, kiemeltünk ilyen meg olyan részleteket, készült képgalériánk és helyszíni tudósításunk, színes-szagos videóriportunk és sok jó szempontot felvonultató elemzésünk is. Ezt fejezte be így Plankó Gergő: „Nem számít már, hogyan élünk, csak hogy ne haljunk meg. 14 év hatalom után ezt üzeni Orbán a szavazóinak, rajtuk kívül más pedig már bevallottan nem is számít.”

Rogán és a repülősök

Azt gondolhatta az olvasó, hogy kész, megvolt a hétvége nagy sztorija, de aztán jött a 444 meglepetéssorozata. Először megmutattuk, hogy a Békemenet után villámgyorsan Londonban termett Rogán Antal az egyik legdrágább szállodába csekkolt be a BL-döntő után. Aztán megint összefutott a 444 stábja a mindenható miniszterrel, aki egyrészt válaszolt néhány kérdésünkre, másrészt a választások utánra rendes interjút ígért a 444-nek, amire emberemlékezet óta nem volt példa.

A BL-döntőre nem csak Rogán volt kíváncsi, hanem a NER-elit fele, akiket a magánrepülők termináljánál fotózgattunk le.

Béketervek

Gázára ráférne egy béketerv
Fotó: OMAR AL-QATTAA/AFP

Közben a két nagy környékbeli fegyveres konfliktus egyes szereplői is próbálnak világra vajúdni valami tárgyalássorozatot. Az amerikai támogatású izraeli béketerv egyrészt az izraeli kormány széthullásával fenyeget, másrészt viszont meglepően sok befolyásos szereplő támogatja, és a Hamász sem zárkózik el.

Az ukrán béketerv mögé is beállt vagy 100 ország, de Zelenszkij szerint Kína szabotálja a békekonferenciáját, és Oroszországot támogatja, amitől a háború tovább fog tartani. Kína szerint viszont nincs értelme tárgyalni Oroszország nélkül.

Turbó

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A repülőgépeket úgy tervezték, hogy a közepes turbulenciának álljanak ellen, ezért egyáltalán nem mindegy, a pilóták mibe repülnek bele. Már egy új turbulenciafokozatot is be kellett vezetni. Madas László repülésszakértővel elemeztük a helyzetet.

Jó blog

Ördög Tamás az olvasópróbán
Fotó: Dömölky Dániel

Kulturális aloldalunk a kampány alatt is üzemel a maga politikamentes tempójában. Ördög Tamás rendező arról is mesél, hogy szerinte „borzalmas állapotban van most a közönség, mintha mindenki megkattant volna a covid óta”, de a jegyárak növekedésének is sokféle következménye lehet.

Irodalomkritikusunk Oravecz Imre öregkori naplójáról gondolkodott el, de a legfiatalabbaknak is ajánlottunk olvasnivalót, mint minden szombaton.

Obama egyik munkatársának azt mondták, fél éve van hátra, mire ő kampányba kezdett, hogy a gyógyíthatatlan betegségére legyen gyógymód. Erről szól ez a profi - talán túl profi - dokumentumfilm.

És akit lelomboz az időjárás,

az hallgassa meg ezt a londoni repülőútról szóló dalt. (A felületes szemlélő azt gondolná, Tandori Dezső írta a szöveget, de igazából Tóth Krisztina.) Az ötórai teáról pedig még ez jutott eszembe.

Aki szerint hírlevelet jobb kapni, az meg tudja adni az emailcímét itt.

Kapcsolódó cikkek

Rogán Antal a londoni hétvégéről: A bevallott jövedelmem nem kevés, a miniszterelnöktől engedélyt kértem az útra

Orbán a Békemeneten azt mondta, senki sem pihenhet, mert élet-halál kérdésről van szó, legfontosabb minisztere mégis egy londoni luxusszállodában töltötte a szombat éjszakát. Megkérdeztük Rogán Antaltól azt is, hogy húzatott-e ki adatokat a Völner–Schadl-ügy nyomozati anyagaiból, ahogy Varga Judit mondta. A miniszter a Hyde Parkban interjút ígért a 444-nek a választás utáni napokra.

Kaufmann Balázs, Németh Dániel, Botos Tamás
video

Orbán üzenete 14 év hatalom után: szavazz rám, vagy meghalsz Ukrajnáért

Nem tud már azzal érveli, hogy milyen életet biztosít ez a rendszer, ellenfeleit meggyőzés helyett pedig már csak legyőzni akarja. Orbán a Békemeneten annyit tudott mondani: Fidesz vagy halál. Közönségét pedig azzal lelkesítette, hogy milyen profi kampánygépezet fogja sulykolni ezt az üzenetet, több millió ajtón bekopogtatva.

plankog
POLITIKA

„A színháznak mint épületnek talán tényleg vége lesz egy ponton”

Magánpoklok, amelyekből a társadalmi kilátástalanság is kiolvasható – erről is szól Ördög Tamás legújabb rendezése. Interjúnkban arról is beszél, hogy szerinte „borzalmas állapotban van most a közönség, mintha mindenki megkattant volna a covid óta”.

Gócza Anita
színház

A globális felmelegedés miatt sokkal több turbulenciára kell számítani a légi közlekedésben

Már egy új turbulenciafokozatot is be kellett vezetni. A repülőgépeket úgy tervezték, hogy a közepes turbulenciának álljanak ellen, ezért egyáltalán nem mindegy, a pilóták mibe repülnek bele. Madas László repülésszakértővel elemeztük a helyzetet.

Fődi Kitti
közlekedés

A Margitszigetre vonult a Békemenet, ahol Orbán Viktor 35 percig beszélt, és ismételgette: háború

Orbán Viktor több mint harminc percen át beszélt a Békemenetre összegyűlt tömegnek. Azt mondta, nincs harmadik út, csak harmadik világháború, és a szenvedély a jobboldal üzemanyaga. Robert Ficónak is üzent.

Lovas Gergő
POLITIKA

Totális háborús pszichózis a Békemenet után, Orbán beszéde előtt

Orbánista esztétika 2024-ben: gyerekekkel kiabáltatták azt, hogy nem szeretnének háborút, közben felnőttek idegesen ordítoztak agresszív baromságokat.

Herczeg Márk
háború

Orbán 33 perc alatt 47-szer mondta ki a háború szót

Nagy vereséget mérve ezzel a békére.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A választási hadsereg felsorakozott a béke mellett

Képeken a Békemenet!

Bankó Gábor
Politika

Sokan voltak, együtt voltak, kaptak házi feladatot: erőt demonstrált a Békemenet

A menet tétje nagy volt, soha tán még ekkora, a Fidesznek leginkább azért, mert hosszú idő után ez az első olyan választás, amire megtépázottan fordulnak rá.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA
Videó

A Nyugat támad, nem a Kelet, indul már a Békemenet!

A 10. Békemeneten Deutsch Tamást, Semjén Zsoltot és a Fidesz tábor keménymagját kérdeztük a jövő heti választásokról, Magyar Péterről és a párt háborús plakátjairól.

Kiss Bence, Jelinek Anna, Czinkóczi Sándor, Kristóf Balázs
video

Rogán Antal London egyik legdrágább szállodájába csekkolt be a Békemenet estéjén

A Bajnokok Ligája döntőjét nézte meg a városban. A miniszterrel a hotel bejáratánál futottunk össze.

Kaufmann Balázs, Németh Dániel, Botos Tamás
POLITIKA

Sokat köszönhetnek a NER-nek, de a Békemenet helyett inkább a BL-döntőre repültek magángéppel

Pedig nem lehet minden évben menetelni.

Haszán Zoltán, Kristóf Balázs
ÉLET

Biden: Izrael átfogó és tartós tűzszüneti javaslatot tett

Izrael és a Hamász között hetek óta zajlanak a tárgyalások Katar, Egyiptom és az Egyesült Államok közvetítésével. Az új háromlépcsős javaslat az izraeli csapatok kivonulását, a túszok szabadon engedését, a humanitárius segélyezést és Gáza újjáépítését is magába foglalja.

Solti Hanna
háború

Az izraeli kormány megbuktatásával fenyegetőznek szélsőjobboldali miniszterei

Nem tetszik nekik Biden béketerve, amelyet rajtuk kívül mintha most mindenki el tudna fogadni.

Urfi Péter
külföld

Zelenszkij szerint Kína szabotálja a békekonferenciáját, és Oroszországot támogatja, amitől a háború tovább fog tartani

Kína szerint nincs értelme békekonferenciát tartani Oroszország nélkül.

Urfi Péter
külföld

Akivel minden megtörtént már

Egy közel nyolc évtizede használatban lévő test küzdelmei és a falusi ökolíra, megteremtett őszinteség és önellentmondások: kritika Oravecz Imre naplójáról.

444.hu
könyv

Az év gyerekkönyvei: Nagy folyók haragja

Schmal Róza fantasy-trilógiája egy képzeletbeli középkori világba repít, ahol nemesi családok harcolnak a hatalomért, és a folyók által szabdalt birodalmat sajátos állat- és növényvilág népesíti be.

Urfi Péter
könyv

Azt mondták, fél éve van hátra, mire ő kampányba kezdett, hogy a gyógyíthatatlan betegségére legyen gyógymód

Brian Wallach politikai kampányokban és a Fehér Házban dolgozott, mielőtt diagnosztizálták ALS-szel. Úgy döntött, hogy ő csak azért is élni akar, és mozgalmat indított, hogy neki és sorstársainak több esélye legyen a túlélésre. És sikerrel járt.

Urfi Péter
FILM

Isten, Hawking és az ötórai tea

A két évtizeden át Stephen Hawking legközelebbi munkatársaként dolgozó Thomas Hertog Az idő eredetéről című könyvében mutatja be, mire is jutott az elmúlt bő száz év alatt az univerzum mineműségét kutató nemzetközi kozmológus közösség.

Vajna Tamás
tudomány