Lázár Jánosnak már 40 százalékos tulajdonrésze van a batidai vadászkastélyt üzemeltető Grosswiese Zrt.-ben, írja a cég beszámolója alapján a 24.hu. Amikor 2018-ban megjelentek az első felvételek a kastélyról, Lázár János még tagadta, hogy köze lenne az épülethez, amit az egyik tanácsadója valahogy pont oda épített, ahol a politikus anyjának és fiainak a földjei, valamint vadászterülete fekszik. Majd a 2018-as választások utáni vagyonbevallásában már feltüntette, hogy 10 százalékos tulajdonrészt szerzett az épületet felhúzó Grosswiese Zrt.-ben. Ezt mostanra megnégyszereződött, valamint a vadászkastély körüli területek többsége a Lázár családhoz került.
A beszámoló szerint Grosswiese Zrt. tavaly közel 240 millió forint bevételt produkált, amiből 123 millió forint a nyereség. Ezt az eredményt úgy sikerült elérnie a cégnek, hogy a kastélyt csak zárt körben adják bérbe, például vadászati turizmust szervező cégeken és vadásztársaságokon keresztül. A lap megjegyzi, hogy
a tulajdonosok 58 millió forint osztalékot szavaztak meg Lázár Jánosnak, ami ráadásul a részvényesi arányoktól eltérő összegnek számít.
Az, amelyik épp Lázár János családtagjainak földjei között, és Lázár János vadászterülete mellett fekszik.
De gondolkozik rajta, hogy bevásárolja magát.
A volt miniszter a Divatcsarnokot üzemeltető cégbe is bevásárolta magát.
A vételár 90 százalékára a Takarékbank adna kölcsön.