„Rafával és Rogerrel újradefiniáljuk a Next Gen fogalmát. Mi vagyunk a következő generáció” - mondta Novak Djokovic 2021-ben, miután kikapott Rafael Nadaltól a római tenisztorna döntőjében.
És csak kicsit túlzott. Bár Nadallal már mindketten harmincas éveik közepén jártak, még mindig uralták a férfi teniszt. És ez további három éven keresztül nem is változott. A Djokovic nyilatkozata után rendezett 11 Grand Slam-tornából 8-at megnyertek, miközben a GS-trófeák rekordját tartó Federert is megelőzték. Lendületük azonban 2024-re elfogyott.
Vasárnap új férfi bajnokot avatnak a Roland Garroson. A salakpályás Grand Slam-tornát 20 év után először nyeri majd olyan játékos, aki nem az 1980-as években született. Ez pedig azt jelenti, hogy a US Open, Wimbledon és az Australian Open után a negyedik Grand Slamet is elhódítják a fiatalok Federer, Nadal és Djokovic generációjától.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A svájci legenda Rafael Nadal oldalán fejezte be profi pályafutását a londoni Laver Cup közönsége előtt.
A minden idők legfiatalabb világelsőjeként a tenisztörténelembe bevonuló Alcaraz pályafutása 6. trófeája és első GS-serlege mellé 2,6 millió dollárt kapott.
Djokovicsot verte öt játszmában.
Az orosz Danyiil Medvegyevet verte három szettben.
Bréklabdája sem volt a klasszisnak.
Előfordulhat, hogy a torna 14-szeres győztese utolsó meccsét játszotta Párizsban.
Ezzel eldőlt, hogy új bajnokot avatnak, jövő héttől pedig Jannik Sinner vezeti a világranglistát.