Rácz András Oroszország-szakértő megrajzolta, mit jelentene Orbán ukrajnai „békéje” Magyarország számára

háború

„Ukrajna területének jelenleg körülbelül 19 százaléka van megszállva. Kíváncsiságból megrajzoltam, mit jelentene Magyarország számára, ha az ország 19 százalékát szállná meg az ellenség” – kezdi Facebook-posztját Rácz András Ororszország-szakértő, aki így akarta megmutatni, „mit jelentene Orbán ukrajnai »békéje« Magyarország számára”.

„Miért hiszi el bárki is Orbán Viktornak, hogy normális volna azt várni az ukránoktól, hogy adják fel a hazájuk egy részét? Fentebb leírtam: Ukrajna NEM szenvedett vereséget. Sőt, azzal már győzött, hogy az eredeti orosz célokat meg tudta hiúsítani. Tartják a frontokat és mögöttük áll az egész Nyugat. Persze, kemény harcok várnak még Ukrajnára, és jelenleg senki nincs, aki tudná, mikor és hogyan lesz vége, de az azonnali tűzszünet a megszállt területek végleges feladását jelentené” – írja Rácz, aki szerint „az Orbán által hangoztatott béke-narratíva katonai-politikai értelemben kizárólag az agresszor, Oroszország érdekeit szolgálja”. Rácz úgy látja, „egy azonnali tűzszünet, ami »elismeri a fennálló új területi realitásokat«, lehetőséget adna Moszkvának, hogy stabilizálja az uralmát a megszállt területek felett és közben feltöltse az erősen megtépázott haderejét”. Szerinte „egy fegyverszünet radikálisan csökkentené a támogatást, amit Ukrajna a Nyugattól kap, ami lehetőséget adna Oroszországnak, hogy néhány év múlva újra megtámadhassa a kivérzett, legyengült, magára hagyott Ukrajnát”.

A szakértő szerint „az azonnali tűzszünet a megszállt területek végleges feladását jelentené”, ezután pedig felteszi a kérdést: „Szóval te, kedves olvasó, feladnád Pécset? Vagy Szegedet, vagy Győrt, vagy Békéscsabát? És ha ehelyett inkább megvédenéd a hazádat, akkor vajon mit gondolnál arról, aki a harc abbahagyásáról és a hazád egyötödének feladásáról papol…?”

Hogy érthető legyen, ehhez pár képet is csatolt, hogy miként nézne ki Magyarország, ha az ország 19 százalékát szállná meg az ellenség:

Fotó: Rácz András/Facebook

„Innentől pedig csak az a kérdés, hogy ha a magyar miniszterelnök (Oroszország érdekeit szolgálva) azt várja az ukránoktól, hogy bár nem szenvedtek vereséget, de mégis adják fel a hazájuk egyötödét, akkor ugyanez az Orbán vajon mennyire elkötelezett a saját hazája iránt.”