Orbán ajándékai

ünnep

„A legnagyobb ajándék, ha az ősök példáját követve, a régi hagyományokat megelevenítve, meghittem ünnepelhetünk hittestvéreink és családtagjaink közében.”
(Orbán Viktor)

„A legnagyobb ajándék, amit egymásnak adhatunk, ha beoltatjuk magunkat!”
(Orbán Viktor)

„Az elpuhulás pedig a legnagyobb ajándék, amit ellenségeinknek adhatunk.”
(Orbán Viktor)

Bár nyilvánosan szerényen nem vallja be, az örökös miniszterelnök az állami vagyonból az elmúlt másfél évtizedben bőségesen megjutalmazta hű alattvalóit, egyébiránt pedig öt év alatt 1000 milliárdnyi vagyont ajándékozott az állam alapítványi, egyházi, kisebb részben önkormányzati tulajdonba.

De rendszeresen előfordul az is, hogy Orbán Viktor protokolláris eseményeken hivatalos ajándékkal kedveskedik egy-egy vendégének, vagy apró kedvességgel örvendezteti meg valamelyik szolgáját. Ezek között vannak a nem túl jól ismert rokonoknak járó tipikus ajándékok (bor, könyv), de a Fidesz elnökének vannak egészen meglepő, testreszabott választásai is.

Jobb adni.

Orbán tavaly a Budapestre látogató török elnöknek adott egy lovat. Recep Tayyip Erdoğan szintén közlekedési eszközt ajándékozott a magyar vezetőnek: egy Togg márkájú török elektromos autót. (Jobb is, hogy nem lovat, azon még sosem láttuk a miniszterelnököt.)

Orbán Viktor (háttal) a Mezőhegyesi Ménesbirtok Főúr nevű nóniusz ménjét ajándékozza a török elnöknek a Karmelitánál 2023. december 18-án.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Levél

A Budapestre látogató Ferenc pápának IV. Béla egykori magyar király IV. Ince pápának írott levelének másolatát adta ajándékba.

Gyermekpáncél

2020 karácsonyán rendelkezett arról Orbán Viktor, hogy a magyar állam nevében odaajándékozza a Lengyel Köztársaságnak II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncélját.

Orbán Viktor beszédet mond II. Zsigmond Ágost lengyel király gyermekpáncéljának átadásán a krakkói Várban 2021. február 17-én.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Zászló

A 2018-as kétharmad után Orbán első útja a Fradiba vezetett, ahol köszönetet mondott az agyonszponzorált klubnak a Fidesz támogatásáért, és hálából egy milleniumi zászlóval kedveskedett.

Puli

A miniszterelnök és a felesége 2016-ban egy 2 hónapos, törzskönyvezett kan pulival kedveskedett a 90. születésnapját ünneplő Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató-népzenegyűjtőnek.

Forrás

Kólásdoboz

Orbán sajtófőnöke, Havasi Bertalan 2012-ben a HVG-nek mesélt arról, hogy „a miniszterelnök mindig tud meglepetést okozni – mármint jó értelemben”. Havasi például „tréfás tárgyi emlékként” őriz egy összegyűrt kólásdobozt, amiről azt mesélte: „Ebből ivott a miniszterelnök a dunaharaszti Coca-Cola-üzem avatásán. Elkértem tőle a dobozt, amit azóta többször is megmentettem: egy kolléganőm – nem tudván, hogy ereklyéről van szó – összegyűrte. A takarítónők is mindig szemétnek nézik, ezért tettem ki ezt a cetlit, hogy »műtárgy, ne dobd ki«.”

Ócskavas

2014-ben Győr közelében vesztegelt egy Il-18-as repülőgép, amit Orbán adott ajándékba a 80 éves Rudolf Schusternek, Szlovákia korábbi államfőjének, mivel a szlovákok nem tudták elvinni az utasszállítót. Az évtizedek óta Abda határában álló, egykor szórakozóhelyként szolgáló gép, amit kölcsönbe kapott az egykori közjogi méltóság, illetve a kassai repülőmúzeum, túl nagy volt ahhoz, hogy az eredetileg tervezett darabolással szállítsa el a feladatot vállaló szlovák fél.

Reklámhátizsák

Orbán évekig hordta a 2006-os focivébé reklámhátizsákját, aztán – amikor 2014-ben lecserélte az akkori vébéhátizsákra –, az elnyűtt darabot odaajándékozta a Nemzeti Múzeumnak.

Orbán Viktor régi íróasztala a legendás, 2006-os vébéhátizsákkal.

Karácsonyi ajándékok

Orbán 2012-ben ellátogatott a nyírteleki Kedvesházba, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket zárkóztatnak fel. A kormányfő lubickolt az ajándékokat hozó politikus szerepében, szerényen fogadta, hogy a helyi pedagógus elárulta neki, minden vágya volt vele pár szót beszélni, majd amikor el kellet ugrani két gyerekért már kiáltott is Jánosnak, a sofőrjének, hogy menjen el értük „a miniszterelnöki autóval”. És beleevett a pörköltalapba.

Forrás

Labdák

Gyereknapon Orbán gyakran simán csak egyszerű labdákkal örvendezteti meg a politikai reklámjában statisztáló kölyköket, mint gyereknapon a dádi és EP-kamányban a jándi gyerekeket.

Mátyás király-emlékérem

Orbán Viktor 1998-ban a családjával Székelyudvarhelyre látogatott, ahol Szász Jenő polgármester köszöntötte a vendégeket mondva, hogy ez az első alkalom, amikor miniszterelnök látogatja meg a várost. „A helyi elöljárók egy-egy festménnyel kedveskedtek a vendégeknek, majd viszonzásképpen Orbán Viktor a Mátyás király-emlékérmet adományozta Szász Jenőnek” – számolt be anno az Udvarhelyi Híradó.

Udvarhelyi Híradó, 1998. június 28.
Forrás: Arcanum

Bor

Érdekes, hogy Vlagyimir Putyin orosz diktátor mellett a legkedvesebb szövetségese, Hszi Csin-ping kínai diktátor nemrég egy megúszós ajándéknak örülhetett: egy palack 1949-es évjáratú, muzeális tokaji aszút és egy 6 palackos, egyedi tokaji borválogatást kapott. De Orbán az egykori horvát focistának, Davor Šukernek is egy tokaji furmintot küldetett az 50. születésnapjára.

Hálamaszk

2020 őszén Orbán Viktor borítékban vitt kisebb ajándékot Müller Cecíliának: az országos tisztifőorvos az Idősek Tanácsa ülésén vehette át a meglepetést, amiben egy fekete maszk volt, olyan, amit a kormányfő is hordott.

Erzsébet-utalvány

2016-ban a nyugdíjasok 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kaptak karácsonyra a miniszterelnöktől, később ezt felváltotta a nyugdíjprémium.

Saját idézetei

A fideszesek a párt 33. születésnapjára Orbán Viktortól megkapták a miniszterelnök idézeteivel ellátott fémtáblácskát.

Plüss mangalica

2014 májusán Orbán egy a 001-es számot viselő plüss mangalicát adott ajándékba egy Japánból érkezett képregényrajzolónak, az akkor 27 éves Torimo Macumotónak, aki pár évvel korábban a göndör szőrű magyar mangalicáról mintázta egy képregényhősét.

Állateledel

2021 telén a miniszterelnök ellátogatott az Ürömi Állatotthonba, ahová fél tonna állateledelt vitt magával.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

¼ kolbász

A Fidesz elnöke valaha volt egyik legjobb kampányklipjében Menczer Tamással, a párt kommunikációs igazgatójával látogat el a Garancsi-tó partján állomásozó Üvegtigris büfékocsihoz. A miniszterelnök itt kikér egy sült kolbászt, lemeózza, természetesen készpénzzel fizet, majd miután Menczer amolyan jó tanulós hanglejtéssel bátorkodik megkérdezni, tényleg megkaphatja-e a kormányfő kolbászának negyedét, Orbán válaszul elnéz a válla fölött, kikerüli a tekintetét, majd odaveti, hogy: „Meg vagy hívva.”

Forrás

De kapni is jó.

Itt egy rövid ízelítő abból, miféle ajándékokkal kedveskedtek szolgái, barátai, szövetségesei és ellenségei a miniszterelnöknek.

A zalaegerszegi fideszes, Vigh „Teszpálya” László 2019-ben ajándékkosárral köszöntötte főnökét.

„A mai eseménydús nap után, az Egerszegi Estékben tett miniszterelnöki interjú befejeztével személyes ajándékkal köszöntem el Orbán Viktor miniszterelnöktől.”

De Orbán kapott még többek között:

De a legszebb ajándéka talán az volt, amit 2015-ben Tállai Andrástól kapott Mezőkövesden:

Fotó: Tállai András/Facebook

Dávid Ibolya ellenben 2004-ben különös ajándékkal gúnyolta Orbánt: a Népszabadság akkori tudósítása szerint az akkori MDF-elnök A stílusos férfi című könyvet, egy tulipános nyakkendőt és egy MDF-kampánykockát ajándékozta a Fidesz elnökének.

Forrás: Arcanum

Végül említést érdemel a cinizmus ereklyéje, vagyis az a használt csokipapír, amit 2015 elején 251 234 forintért árvereztek el. A csokira, amit a parlamenti képviselőknek adtak oda az ülésteremben, az volt ráírva, hogy: „Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts, kérlek teljesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!” Orbán a csomagolást foggal tépte fel, majd a helyettesével, Semjén Zsolttal együtt nevetve kiette belőle a csokoládét, amikor igennel szavazott a törvényre. (Ez a falatozás ütközik a házirenddel, de a miniszterelnököt régi jó harcostársa, a mindenért bírságoló Kövér László házelnök nem büntette meg.)

Illusztráció: Kiss Bence.

Kapcsolódó cikkek

Kohán Mátyás: Magyar Péter állításával szemben nem a fél ország van Mészárosnál és Tiborcznál, csak a GDP 1 százaléka

Szaros 666 milliárd forint. A fideszes média sztárja azt is elmagyarázta, miért sültek fel a kormánypárti lapok a kegyelmi ügyben.

Herczeg Márk
POLITIKA

Öt év alatt 1000 milliárdnyi vagyont ajándékozott az állam alapítványi, egyházi, kisebb részben önkormányzati tulajdonba

25,6 milliárd forint ingatlanértékesítési bevétel és 2,4 milliárd forint ingóságértékesítés történt a kezelt vagyonból, a legnagyobb ingatlanvásárló magasan egy Jellinek Dániel-féle ingatlanalap volt.

Herczeg Márk
gazdaság

Orbán adott egy lovat Erdoğannak

„Egy lovas nemzet ajándéka egy lovas nemzetnek: Főúr, a Mezőhegyesi Ménesbirtok nóniusz ménje.”

Herczeg Márk
közlekedés

Orbán személyesen furikázza Erdogant

A török Togg márkájú elektromos autót Orbán ajándékba kapta.

Benics Márk
POLITIKA

A mesterséges intelligencia leleplezése: létezik, hogy egy akkora magyar, mint Orbán Viktor, nem ült még lóháton?

Megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy lovagolt-e valaha Orbán, erre a gép megpróbált csúnyán átverni.

Herczeg Márk
INTERNET

Már a török kancák között hódít Főúr

Orbán Viktor decemberben ajándékozta Erdogánnak a lovat.

Fődi Kitti
ÁLLAT

Orbán megköszönte Lengyelországnak, hogy Magyarország eddig őrizhette II. Zsigmond Ágost király gyerekpáncélját

Azt mondta, a jog szerint már kétségkívül a lengyeleké a páncél, de engedjék meg, hogy a „szívünkben egy kicsit továbbra is mienknek érezzük”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán beugrott az FTC-hez, hogy megköszönje a támogatást

„Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke apró figyelmességgel lepte meg a kormányfőt” – írja a fradi.hu.

Herczeg Márk
POLITIKA

Naposcsibéket is szállított, night clubként is működött a repülőgép, amit nem ajándékba adott Orbán

A volt szlovák elnök örült a magyarok születésnapi meglepetésének. Ha nem is Orbán adta zsebből, azért a Miniszterelnökség pénze is kellett ahhoz, hogy Kassára kerüljön a Malév régi Il-18-asa. Már csak el kéne vinni.

Haszán Zoltán
közlekedés

Orbán Viktor megkapta élete legnagyszerűbb ajándékát

Végre nem egy mez. Hanem egy pompás festmény egy államtitkártól, válogatott mezben, Puskás mellett.

Haszán Zoltán
sport

A magyar miniszterelnök levélben köszöntötte Davor Šuker volt futballistát

Egy tokaji furmintot is küldött a horvát labdarúgó-szövetség 50 éves elnökének, akinek az egykori klubja ma Mészáros Lőrincé.

Herczeg Márk
futball

Orbán Viktor évtizedek munkáját köszöni meg a nyugdíjasoknak a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal

Szállingóznak az Erzsébet-utalványokhoz mellékelt miniszterelnöki jókívánságok a nyugdíjasokhoz.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Orbán Viktor nyugdíjprémiumot oszt

"Úgy vannak a számok, emelek."

Botos Tamás
politika

Németh Szilárd megkapta Orbán ajándékát a Fidesz 33. születésnapjára

„Bár most nem az ünneplésnek van itt az ideje, ma 33 éve alakult az a politikai közösség, mely Önökért dolgozik” – közölte Novák Katalin, a Fidesz alelnöke.

Herczeg Márk
ünnep

Orbán Viktor fél tonna állateledelt vitt Ürömre

A miniszterelnököt elvitték a helyi állatotthonba.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán benézett az Üvegtigrishez, és megszánta egy negyed kolbásszal Menczer Tamást

„Meg vagy hívva.”

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Okozsváros, szmártciti épül Mongóliában

Mongólia nemzetközi pályázatot hirdetett a Mongol Birodalom ősi fővárosa, Karakorum helyén építendő Újkarakorum megtervezésére.

Herczeg Márk
TECH

Vigh László fideszes képviselő egy AJÁNDÉKKOSÁRRAL köszönt el Orbántól

Vigh László szűnni nem akaró szeretettel, végtelen hálával, a legeslegmélyebb tisztelettel köszöntötte a miniszterelnököt Zalaegerszegen.

Herczeg Márk
idióta rekordok

Orbán Viktor tojásai

Herczeg Márk
ünnep

Életemben először megsajnáltam Orbán Viktort

Szegény miniszterelnökről mindenkinek csak a foci jut eszébe. Ahová beteszi a lábát, ott ráhúznak egy poliésztermezt. Tényleg senki nem tud frappánsabb ajándékkal előállni? Agyaljunk együtt!

Ács Dániel
POLITIKA

Azt hiszed, Orbán ajándékba kapott magánrepülőzése a korrupció, te szerencsétlen? Akkor ezt figyeld!

Amit a kaviárbaloldal művel, az az igazi botrány! Miből?! – tette fel a büntetőjogos kérdést a Fidesz. Bugylibicska-nyitogató luxusellenzéki dolce vita szigorúan 18 éven felülieknek.

Herczeg Márk
botrány

Dedikált Trump-sapkát kapott Orbán Viktor, a nagy török vezető

Így örül egy igazi rajongó.

Urfi Péter
idióta rekordok

251 234 forintért vették meg a „cinizmus ereklyéjét”

Azt a használt csokipapírt, amiből Orbán majszolta ki a csokit.

Herczeg Márk
kedélyjavító beruházás