Az élet megy tovább
A választások véget értek, Nagy István agrárminiszternél pörög tovább a munka:
A választások véget értek, Nagy István agrárminiszternél pörög tovább a munka:
Momentum képviselői Karsai Dánielről és az eutanáziáról faggatja a miniszterelnököt. Bíznak abban, hogy meg lehet változtatni a kormánypárt képviselőinek véleményét, ehhez kell az is, hogy megismerjék egy szenvedő ember mindennapjait. Karsai a képviselőkön keresztül hívják el hozzá Orbán Viktort.
A miniszterelnök mindig is megvetette azokat az embereket, akik mások szenvedését politikai célokra használják fel. Hogy a népszavazási kérdést visszautasította az Alkotmánybíróság, azon nincs min meglepődni, hiszen alkotmánnyal ellentétes témákban nem lehet népszavazást tartani. A feltett kérdésre azonban Orbán Viktor nem válaszolt, majd Bedő Dávid visszakérdezésére sem árulta el, csupán azt hangoztatta a kormányfő, hogy megvetendő egy szenvedő ember mindennapjait politika témájává tenni.
Miként lehetséges, hogy még mindig Sulyok Tamás a köztársasági elnök? - kérdezte a DK-s Kálmán Olga. Egy olyan ember, aki köztörvényes bűncselekményeket követett el. Az ellenzéki politikus szerint ilyen esetben nem számít az elévülés. Tisztában volt-e Orbán azzal, hogy Sulyok köztörvényes bűnöző?
Orbán szerint a köztársasági elnököt megilleti a tisztelet, ezért visszautasítja Kálmán állításait és a hangnemét. A kérdés ténybeli megítélésében az ügyvédi kamara a köztársasági elnököt megvédte. Orbán azt hitte, hogy ez a választási kampány része volt, és meg is kapták, ami jár.
Kálmán nem hagyta annyiban, szerinte bizonyító erejű dokumentumokon szerepel Sulyok aláírása.
Orbán a legnagyobb tisztelettel van minden ellenzéki képviselővel, de velük nem lehet gyermekded játékot játszani. Kálmán ténybeli valótlanságokat állít.
„Köszönöm, hogy tegnap óriási felhatalmazást és bizalmat adva egyértelműen kijelöltétek a TISZA Pártot, mint az egyetlen valós, potens ellenzéki erőt, amely kihívója lehet és lesz Orbán Viktor hatalmi gépezetének a következő országgyűlési választáson” – írta a választás másnapján Magyar Péter a Facebookon.
Arról írt, hogy a FIDESZ 2006 óta nem ért el ilyen rossz eredményt, és EP választáson még soha nem ért el ilyen alacsony százalékot, miközben égetik a közpénz milliárdokat, hazug háborús pszichózist, megfélemlítést és sokezres zsoldoshadsereget alkalmazva. A Tisza Párt csak az önkénteseinkre támaszkodhatott, sem állami, sem külföldi támogatást nem kaptak.
„A több, mint 1.340.000 ránk leadott szavazat óriási felelősséggel jár. Minden erőnkkel és tudásunkkal azon leszünk az Európai Parlamentben és a Fővárosi Közgyűlésben is, hogy bebizonyítsuk minden magyar ember számára, hogy a politika lehet szép, hasznos, igazságos és őszinte.”
Azt írja, minden képviselő a magyar érdekek mentén fog dolgozni Budapesten és az Unióban is. Keddtől megkezdik a TISZA Párt és a köré szerveződő politikai közösség felépítését és „annak a szakmai programnak, Társadalmi Szerződésnek az összeállítását”, amire felhatalmazást kérnek majd a következő országgyűlési választáson.
„Bebizonyítottuk, hogy rövid távon jók vagyunk akadályfutásban, most ugyanezt kell tennünk maratoni távon. Ehhez a ti segítségetekre, támogatásotokra is szükségünk lesz. Az első lépéseket megtettük, az első téglákat már visszavettük és még csak most kezdődik a tánc!” – zárta a posztot.
Vitézy Dávid a Facebookon közölte, hogy előre leszögezné, „ha minden nyitott kérdést tisztáztunk, ha minden beérkező gyanút megvizsgáltunk, és az a végeredmény születik, hogy Karácsony Gergely nyerte ezt a választást akár csak egy szavazattal is, akkor természetesen gratulálok neki, és a programom mentén, konstruktívan fogjuk képviselni a budapestieket a Fővárosi Közgyűlésben”. „De most még nem tartunk itt” – írta.
„Nyitott kérdésből és gyanúból ugyanis rengeteg van. 24 592 érvénytelen szavazat volt ezen a választáson, ami rekord. Karácsony Gergely 100%-os feldolgozottságnál 324 szavazattal vezet, tehát 76-szor annyi az érvénytelennek nyilvánított szavazat, mint a kettőnk közötti különbség. A már birtokunkban lévő információk alapján egyes kerületekben rendszerszintű problémák merültek fel a szavazatok érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban, és pont ezekben a kerületben kiugró is volt az ilyen szavazatok aránya” – írja Vitézy.
Azt írja, a szavazóinak is tartozik azzal, hogy nem enged abból, hogy a „szabad és demokratikus Budapesten minden egyes szavazatot meg kell számolni, és utána kell végeredményt hirdetni”. „Remélem ebben Karácsony Gergely, illetve a fővárosi és kerületi választási bizottságok is partnerek lesznek a következő napokban” – írja.
Vitézy a posztját azzal zárja, hogy: „Kérem a Fővárosi Választási Irodát, hogy a jogorvoslatok lezárultáig minden szavazatot, jegyzőkönyvet és urnát őrizzenek meg, minden befolyási kísérletet akadályozzanak meg, és tegyék lehetővé, hogy minden budapesti számára megnyugtató módon tudjon zárulni ez a rendkívül szoros főpolgármester-választás. Mindezt Karácsony Gergely főpolgármesternek szerettem volna közvetlenül is elmondani, de a telefonhívásomat nem fogadja, ezért erre nem nyílt módom – minden nap újra tanulom, mit is jelent nála ez az oly sokszor emlegetett Budapest köztársaság.”
Végül kifizette az út költségét, de úgy látszik, a választók nem bocsátottak meg.
De egy szót nem szólt a csepeli hatalmas buktáról, helyette a nagyszalontai eredményekről posztolt.
A DK-s Barkóczi Balázs a DK-s eredmények felsorolásával kezdte. Az embernek kezdett olyan érzése lenni, hogy a választást valódi nyertese a DK. Az EP-választással már nehezebb dolga volt, de kivágta magát, aki a DK-t támogatta, az erős Európát támogatták.
Zsigmond Barna államtitkár nagyobb szerénységet javasolt Barkóczinak.
Komjáthi Imre (MSZP) többször kérte a parlamentet, hogy bizonyos ügyeket vegyenek ki a pártpolitika mocsarából. Nem így történt. Éppen ezért élte meg rosszul a kampányt: milyen párt az, amelyik félelmet, gyűlöletet kelt? Miért nem a sikereikkel kampányoltak? Nyilván azért, mert nem voltak ilyenek se az egészségügyben, se a munkavállalók érdekképviseletében, se a szociális szférában, se sehol. (Fülöp-szigeteki vendégmunkások fogják ápolni idős szüleinket, figyelmeztetett.)
Az MSZP-nek ennek ellenére sikerült megőrizni városokat, kerületeket. (Érdekes, hogy Szegedet is említi, miközben Botka László már régen nem MSZP-s.) „Az MSZP a politika emberi hangja” - mondta.
Fónagy János államtitkár nem csalódott az MSZP-sben, ez ugyanaz a hang szerinte, amit az elmúlt évtizedekben megszoktak a szocialistáktól. A Fidesz kampányát azzal magyarázta, hogy pusztító háború van a szomszédunkban, valamint nyakunkon a világháborús fenyegetés.
Soltész Miklós államtitkár megdicsérte a Jobbik önkritikus hozzáállását, és bírálta a Momentumot, akik be se jöttek, pedig délutéán 1-kor kezdődött a mai ülés. (Éppen most mondott le Donáth Anna pártelnök.) Az álalmtitkár ezután kárhoztatta a Jobbikot azért, mert összeállt a baloldallal, a kormányt szerinte nem lehet össze-vissza rángatni. Gyurcsány agyonszorította a Jobbikot.
A jobbikos Lukács László György szerint a Jobbikban szomorú a hangulat, az EP-választás eredményét tragikusnak nevezte. (1 százalékot szerzett a párt a 2019-es 14,67 százalék után.) Az önkormányzati választáson olyan helyeket emelt ki, ahol olyan volt jobbikos politikusok győztek, akiknek ma már semmi közük a párthoz, pl. Ózd, Jászberény vagy Dunaújváros. Kukács bejelentette, hogy minél előbb tisztújítókongresszust tartanak.
Duró Dóra azt emelte ki, hogy 19 vármegyéből 18-ban a Mi Hazánk érte el a második helyet. Szerinte a Mi Hazánk Magyarország legszegényebb és leginkább elhallgatott pártja. A politikus kiemelt néhány eredményt, így városokban aratott egyéni választókerületi győzelmeket, illetve azt, hogy az európai parlamenti választáson javítottak az öt évvel ezelőtti eredményükön.
Répássy Róbert államtitkár is örül, és annak is örül, hogy az összes eddig felszólaló ellenzéki örül a választás eredményének, hadd örüljön ő is, hiszen végül is a Fidesz győzött.
A párbeszédes Szabó Rebeka szerint a Fidesz elvesztette a budapesti meccsét. Volt egy fideszes A-jelölt, egy pártpolitikus, és egy emberarcú szakértő B-jelölt. Szabó szerint az LMP tudatosan részt vett ebben a színjátékban. Ungár 250 milliót költött saját magánvagyonkából, hogy megbuktassa Budapest zöld polgármesterét.
Szabó ezután Karácsony eredményeit kezdte sorolni, amit a fideszes képviselők zajongással fogadtak.
Rétvári Bence államtitkár hiába kereste a volt frakcióvezetőjét a padsorokban (Tordai Bence), aki nem szavazott a saját pártlistájára. (Tordai a választás éjszakáján jelentette be, hogy kilép a Párbeszédből.) A liberálisokra jellemző arrogancia és kioktatás azonban szerinte nem változott. Rétvári is elmondta a fideszes mantrát arról, hogy soha ennyien nem szavaztak a Fideszre, az önmagukhoz képest gyöngébb arányokról ő sem beszélt.
Dömötör Csaba szerint nem nagyon van olyan párt Európában, amelyik nem szeretne ilyen eredményt. Az államtitkár szerint ez a legjobb szereplésük, mert soha nem kaptak kétmillió szavazatot. (Ez igaz, százalékosan viszont soha nem szerepeltek ilyen rosszul.)
Dömötör előre eredményes munkát kívánt a leendő főpolgármesternek, mert mindannyiunk érdeke, hogy jól működjön. A közlekedés és a köztisztaság ügyében szerinte van hová fejlődni a fővárosban.
A parlamentben napirend előtt kért szót Ungár Péter (LMP). Szerinte újraszámlálás lesz Budapesten a szoros eredmény miatt. Ezzel együtt a Vitézy Dávid-féle alternatíva életképes. Kiemelte a Vitézy-LMP lista kétszámjegyű eredményét (10,15 százalék), valamint Pintér Bence győri győzelmét. (Az LMP 0,87 százalékos EP-eredményét nem emelte ki.)
A Fidesztől azt kérte, hogy akkor se büntessék Budapestet, ha Karácsony Gergely marad a polgármester.