Jelentősen előretört több tagállamban is a szuverenista, euroszkeptikus-radikális jobboldal az európai parlamenti választásokon. Franciaországban, Németországban, Ausztriában volt ez a leglátványosabb, de az előző EP-választáshoz képest Olaszországban, Hollandiában is ez a forgatókönyv érvényesült.
Az Európai Uniót köztudomásúlag a német–francia tengely működteti, akkor is, ha mostanában a két nagyhatalom vezetője nehezen találja egymással a hangot. Ezért is súlyos válságtünet, hogy a két domináns országban egyszerre tört előre a radikális jobboldal – méghozzá súlyosabb, mint amit a számok önmagukban mutatnak.
A német AfD országosan 16 százalékot kapott (a volt NDK-ban most már szokás szerint végeztek az élen), Franciaországban pedig Marine Le Pen pártja, a Nemzeti Tömörülés nyert fölényesen, 32 százalékkal, de mellettük még van öt százaléka Éric Zemmour alakulatának is.
Igaz, a francia és a német radikáljobbos párt éppen az elmúlt hetekben szakított egymással. Más stratégiát követnek: Le Penék a kormányzóképes imázsra gyúrnak, míg az AfD-n belül gyürkőzik egymással a súlyosabban és az óvatosabban szélsőjobboldali tagozat.
Az óvatos eltolódás európai szinten is látszik.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Le Pen pártjára több mint kétszer annyian szavaztak, az átrendeződésnek európai hatásai is lehetnek. Három hét múlva előrehozott választásokat tartanak Franciaországban.
Kelet-Németországban a szélsőjobb megnyerte az EP-választást az exit pollok szerint, országosan a CDU a győztes.
27 százalékot kaptak Orbán oroszbarát osztrák barátai, a kormányzó Néppárt a legnagyobb vesztes.
Tektonikus mozgások a jobboldalon az EP-választások előtt, de hiába akart Orbán lenni a nagy egységteremtő, most mások viszik el előle a show-t. Mindenki Meloninak udvarol, a Néppárt még jól is járhat az átmozgásokkal, von der Leyen bizottsági elnöksége viszont megkérdőjeleződött. Mi áll az AFD kitúrása mögött, hol osztanak lapot a Fidesznek?
A Néppárt 34 százalékkal nyert, a kormányzó szocialisták a másodikok.
Az őszi választásokon még a PiS nyert öt százalékkal, most ugyanennyivel volt jobb Orbán ellenfele.