Jó reggelt! Még véget sem ért a választás kiértékelése, már elkezdődött az Eb, miközben a háború le sem állt - szóval az uborkaszezonnak egy kicsit várnia kell.
4 kiemelt cikk a hétvégéről:
Nem csak a magyar válogatott közelmúltjának megidézésével készültünk a szombati meccsre, hanem a helyszínt is alaposan körbejártuk. Köln, ahol élő ember nem járt soha, az egyik legkellemesebb város Európában, ahol a topmenedzserek is sörösüveggel a kézben lazulnak a parkban, festette fel a hangulatot Szily László, aki egy hónapot töltött el a városban nem sokkal az Eb előtt.
Szombaton már tudósítóink járták a várost, akik szerint kedélyesebb volt a magyar szurkolók vonulása, mint 8 éve, de bent sokkolta a nézőket az első félidei magyar játék. Magáról a meccsről itt írtunk, de fut a folyamatosan frissülő élőnk is az Eb-ről, ide érdemes kattintani, ha érdekel, mi zajlik épp.
A Fideszben sem elég mindenkinek a második-harmadik vonal, ez találkozhat a gazdasági hátországon belüli töréssel. A fővárosi választás még 10 év múlva is hivatkozási alap lesz. Ha a Fidesz veszélyben érzi a hatalmát, simán átírhatja a szabályokat. Ilyesmikről volt szó a választásokat értékelő konferencián. A DK egyik alapítója és az MSZP társelnöke is levonta a következtetést, már csak egy Horn Gábor hiányzik ide.
Írtunk arról a trendről, hogy elfordulnak a Fidesztől a leggazdagabb települések, és képeken mutattuk meg, amit szóban visszaadni nehéz: a Magyar Pétert övező, zavarba ejtő rajongást. Amúgy hétfő reggel tesz valami bejelentést a Tisza Párt vezetője - csak nehogy keresztbe tegyen az uborkaszezonnak!
A Borízű Hang mindenesetre már ismertette a 2026-os, a 2030-as és a 2032-es választások eredményét. A CEU és a Qubit közös podcastjében Tóth Gábor Attila alkotmányjogásznak tettük fel az örökzöld kérdést: demokráciában-e élünk-e?
Igazi, európai értelemben vett, polgári, konzervatív tüntetést tartottak Bayer Zsolték kergetőzéssel, anyázással, négerezéssel. A parázs hangulatú demonstráción megjelent egy Magyar Péter-hasonmás, de hamar menekülnie kellett.
Újra akcióban a radikális vegán aktivisták! Művéres női testek és csecsemősírás keltették a bűntudatot a Hősök terén.
Véget ért a békekonferencia Svájcban, Magyarország is aláírta a zárónyilatkozatot, amely szerint a béke alapja Ukrajna területi épsége.
A háború közben folyik tovább, az új frontot pedig két kiemelkedő elemző, Rácz András és Jójárt Krisztián is bejárta. Nekünk írt közös elemzésük szerint az orosz előrenyomulás továbbra is folyamatos, de hirtelen orosz áttörés egyelőre nem valószínű. A harkivi offenzíva is ezt mutatja, ennek ellenére az oroszok mindent megtesznek, hogy a lakosságot fenyegetésben tartsák, és az életüket a pokollá tegyék.
Jeti Mozi: Zurbó Dorottya dokumentumfilmje Bhutánban játszódik, és két tinédzsert mutat be, akik közül az egyikük apja nyomdokaiba kényszerül lépni, hogy fennmaradjon a buddhista monostor, míg a másikuk profi focikarrierről álmodik.
A második világháború végén Budapest romokban hevert. Az újjáépítés első lépése az volt, hogy valakinek el kellett döntenie, mi az, ami még menthető a szétbombázott városban. Ez a személy pedig a legtöbb esetben egy alacsony, törékeny nő volt, aki később New York-i felhőkarolókat épített: Pécsi Eszter.
És ha már Nem York: a Times hosszú cikkben mutatja be Azahriah karrierjét furcsa viszonyát a politikához.
Erre és más hírleveleinkre ingyen vagy jutányos áron lehet feliratkozni itt.
Úgy tűnik, hogy az orosz előrenyomulás továbbra is folyamatos, de hirtelen orosz áttörés egyelőre nem valószínű. A harkivi offenzíva is ezt mutatja, ennek ellenére az oroszok mindent megtesznek, hogy a lakosságot fenyegetésben tartsák, és az életüket a pokollá tegyék. Szakértői kilátások az ukrajnai háborúról helyszíni tapasztalatok alapján.
Kedélyesebb volt a szurkolók vonulása, mint 8 éve, de bent sokkolta a nézőket az első félidei magyar játék. Ilyen volt a Svájc elleni vereség az Európa-bajnokságon a helyszínről.
A Fideszben sem elég mindenkinek a második-harmadik vonal, ez találkozhat a gazdasági hátországon belüli töréssel - mondta Unger Anna egyetemi docens a választást értékelő konferencián.
Zurbó Dorottya dokumentumfilmje Bhutánban játszódik, és két tinédzsert mutat be, akik közül az egyikük apja nyomdokaiba kényszerül lépni, hogy fennmaradjon a buddhista monostor, míg a másikuk profi focikarrierről álmodik.
A magyar válogatott mindenben előrelépett Marco Rossi irányítása alatt, kérdés, hogy ez ebben a csoportban mire lesz elég.
Rohadt nagy liba totyogott be a főútvonal közepére délután ötkor a csúcsforgalomban? Hát mit csináljon, nem tud szteppelni - sugárzik a megértés a bedugózódótt autósok arcáról. Köln, ahol élő ember nem járt soha, az egyik legkellemesebb város Európában, ahol a topmenedzserek is sörösüveggel a kézben lazulnak a parkban. Odaköltöztem, eljöttem, megírtam.
Az első félidőben nagyon gyengén játszott a magyar csapat, a másodikban pedig túl későn kezdtek el focizni.
Már a foci-Eb második napján játszik a magyar válogatott, este horvát-spanyol meccs lesz, és az olaszok is játszanak. Szurkolói vonulás vezeti fel a magyarok meccsét, Menczer Tamás és tizenegy konzul a helyszínen.
Szerinte Gyurcsánynak vissza kellene vonulnia. Abból a városból írt, ahol a párt hivatalos jelöltjei elindulni sem tudtak a választáson.
Komjáti Imre szavainak facebookozó szocialisták tömegei adtak keretet.
Lassan már teljesen kikopik a Fidesz a tehetős települések vezetéséből. Megmutatjuk, hogy szavaztak az ország leggazdagabb településein.
Sokan próbálják megfejteni, miért lehet ennyire sikeres Magyar Péter, aki csak néhány hónapja politikus. Amit szavakkal már nehezebb kifejezni, az a Magyar személyét övező, időnként hisztéria határát súroló rajongás. Ezért megkíséreljük kifejezni képekkel.
Bárhogy is döntenek az emberek, azt Magyar Péter elfogadja.
Ismertetjük a 2026-os, a 2030-as és a 2032-es választások eredményét. Győr, a buliváros, 12., a bulikerület. Több drogos polgármestert, kevesebb szakállas biciklistát testre feszülő színes cuccban!
A jog uralkodik még a magyar politikán, vagy megfordult a helyzet? Alternatívái lehetnek-e a liberális demokráciának az autoriter rezsimek? A CEU és a Qubit közös podcastjában Tóth Gábor Attila alkotmányjogászt a magyar demokrácia állapotáról faggattuk.
Igazi, európai értelemben vett, polgári, konzervatív tüntetést tartottak Bayer Zsolték kergetőzéssel, anyázással, négerezéssel. A parázs hangulatú demonstráción megjelent egy Magyar Péter-hasonmás, de hamar menekülnie kellett.
Újra akcióban a radikális vegán aktivisták!
Zelenszkij szerint sikerült megtenni az első lépéseket a béke irányába.
A második világháború végén Budapest romokban hevert. Az újjáépítés első lépése az volt, hogy valakinek el kellett döntenie, mi az, ami még menthető a szétbombázott városban. Ez a személy pedig a legtöbb esetben egy alacsony, törékeny nő volt, aki később New York-i felhőkarolókat épített.
Hosszú cikkben mutatja be a magyar popsztár történetét az amerikai lap.