Az EU tagállamainak vezetői hétfőn tartják az informális találkozójukat Brüsszelben, ahol eldőlhet, hogy újra Ursula von der Leyent javasolják-e az Európai Bizottság elnökének. Nagy kérdés, hogy az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni beáll-e mögé. A Politico értesülése szerint a hétvégi G7-es csúcson Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök erről tárgyaltak vele, ami után Scholz azzal számolt, hogy von der Leyen valószínűleg megkezdheti a második ciklusát.
Orbán Viktor közismerten nem rajong az ötletért, hogy Ursula von der Leyen újra bizottsági elnök legyen. Bár 2019-ben még lelkesen támogatta mint hétgyerekes német családanyát, de azóta már Soros emberének tartja, tavaly tele is plakátolta ezzel az országot.
Orbánnak azért sem mindegy, hogy Meloni hova áll, mert azt szeretné, hogy a 11 fideszes képviselő ahhoz a frakcióhoz csatlakozhasson, amit az olasz miniszterelnök és a francia Marine Le Pen pártjai hoznának össze. Le Pen azért paterolhatta ki nemrég az Identitást és Demokrácia(ID) nevű pártcsaládból a német AfD-t, hogy ajánlatot tegyen Meloninak egy közös európai jobboldali szupercsoport megalakítására. Orbán múlt pénteken is azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy a két hölgynek kellene megegyeznie, hogy létrehozzák az Európai Parlament második legnagyobb frakcióját. „Erről szoktunk álmodni, aztán fölébredünk, és kiderül, hogy a két hölgy nem tud megegyezni” - tette hozzá. Az is kérdés, hogy az Európai Néppárt felé közeledő Meloninak szüksége van-e a jobbszél felé sodródó Fideszre.
Ezekről a kérdésekről tárgyalhatott Orbán Viktor hétfőn Melonival Brüsszelben. A hivatalos közlemény szerint a tárgyaláson értékelték az európai parlamenti választások eredményét, egyeztettek a európai jobboldallal kapcsolatos politikai kérdésekről, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács előtt álló feladatokról valamint a magyar EU-elnökségi tervekről. A találkozó után Orbán egy olasz újságírónak azt mondta, nem tudja, milyen jövő vár a Fideszre, de szerinte biztosan fényes lesz.
#Orbán just met #Meloni, but it seems that there still is no clear future for #Fidesz in the European Parliament… Although he told me it will be a bright one 😅 @DomaniGiornale pic.twitter.com/H5OvbBfokd
— Francesca De Benedetti (@FrancesDiBi) June 17, 2024
Szerinte ez már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában.
Megkérdeztük a miniszterelnököt, miért változott meg a véleménye Ursula von der Leyenről, akit négy éve meg nem tartott Soros emberének, most mégis ezzel vannak tele az utcák.
Alex Sorossal karöltve. Volt idő, amikor Orbán Viktor még komoly, bátor gondolkodású hölgynek titulálta az Európai Bizottság német elnökét.
Tektonikus mozgások a jobboldalon az EP-választások előtt, de hiába akart Orbán lenni a nagy egységteremtő, most mások viszik el előle a show-t. Mindenki Meloninak udvarol, a Néppárt még jól is járhat az átmozgásokkal, von der Leyen bizottsági elnöksége viszont megkérdőjeleződött. Mi áll az AFD kitúrása mögött, hol osztanak lapot a Fidesznek?