Végre mutatott valamit a csapat

futball

Fel kellett kötni a gatyát a hazai pályán játszó Németország ellen a magyar játékosoknak és a szurkolóknak is: a válogatott egy pokoli első és egy kicsivel jobb második félidő után 3-1-es vereséget szenvedett az Európa-bajnokság első meccsén a sokkal jobban játszó Svájc ellen.

Az enervált játék a szurkolókra is hatással volt, a szünetben nagy részük leginkább letaglózva sörözött szombaton Kölnben. Aztán a második félidőben, ahogy a csapat játéka javult, a tábor hangja is elkezdett hallatszani, a harmadik svájci gól azonban újra letargiába taszított mindenkit. A Skóciát szenzációs játékkal 5-1-re verő házigazdák ellen nehezebb volt a feladat, pláné, hogy az 55 ezer fős Mercedes-Benz Arénában a német szurkolók háromszoros többségben voltak Stuttgartban.

„Nem a legkellemesebb emlékek”

Németországgal rendre egy csoportba sorsolták a magyar válogatottat az elmúlt időszakban: a Nemzetek Ligájában és a legutóbbi Eb-n is játszottunk velük, akkor a zárómeccsen a továbbjutás volt a tét Münchenben. A csapat fantasztikusan ment, 2-2 lett a vége, de végül kiestünk. Ez a legendás pillanat azonban kárpótolt:

Forrás

Azt a meccset beárnyékolta a magyar kormány kirekesztő homofób törvénye, ami az UEFA hathatós közreműködésével nemzetközi botránnyá tette a német–magyart. Az Eb alatt petíció indult, hogy a törvény ellen tiltakozva szivárványszínű világítást kapjon a müncheni stadion, de ezt a nemzetközi szövetség nem engedélyezte.

A döntés után futballklubok, nemzetközi sportlapok és cégek sora váltott szivárványosra, a magyar szurkolókat szivárványzászlókkal feldíszített város fogadta, egy német szurkoló szivárványos zászlóval a pályára szaladt a himnuszok alatt. A magyar szurkolók egy része nem viselte jól ezt, a mérkőzés előtt homofób szólamokat skandáltak, majd átmentek egy német szurkolókhoz közeli szektorba, ahonnan a biztonságiaknak kellett visszatessékelni őket, egy drukker üveget dobott a rendőrök felé, őt később le is letartóztatták. Az UEFA vizsgálatot indított a szurkolók ellen, zárt kapus meccseket kaptunk.

Fotó: Haszán Zoltán/444

Szijjártó Péter külügyminiszter a most szerdai meccs előtt természetesen nyilatkozott, a konzuli 11 a helyén volt, a helyén van, a helyén lesz. A legutóbbi németek elleni Eb-meccs szerinte „nem a legkellemesebb emlékeket hívja elő a memóriánkból”, de azt mondta, most sokkal jobb az együttműködés a hatóságokkal.

Szervusztok, szervusztok

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Pokoli félidő után legalább a becsületét megőrizte a válogatott

Kedélyesebb volt a szurkolók vonulása, mint 8 éve, de bent sokkolta a nézőket az első félidei magyar játék. Ilyen volt a Svájc elleni vereség az Európa-bajnokságon a helyszínről.

Haszán Zoltán, Benics Márk
sport

A németek agyonverték a skótokat a 2024-es futball-Eb nyitómeccsén

5-1 lett a vége, a magyar válogatottnak sem lesz könnyű dolga a házigazda ellen a következő körben.

Gazda Albert
sport

Fantasztikusat játszott, de kiesett a magyar válogatott

Kétszer is vezettünk Németország ellen, de a németek kétszer is egyenlíteni tudtak. Kiestünk, de az egész Eb egyik legnagyobb meglepetését okoztuk.

Horváth Bence
foci-eb

Egy kis politikai haszonért Orbán Viktor tönkretette a magyar foci legnagyobb napját

Európa nem minket ünnepel, nem Sallaival és Kleinheislerrel foglalkozik, hanem a homofób magyar törvénnyel.

Bede Márton
vélemény

Az UEFA a magyar válogatott Németország elleni meccsét is vizsgálja

A stadionban lévő szurkolók esetleges kirekesztő viselkedése miatt.

Herczeg Márk
foci-eb

Betiltják a L'amour Toujours-t a müncheni Oktoberfesten

Az elmúlt hetekben több botrány is volt Németországban abból, hogy a tömeg rasszista rigmusokkal tarkítva énekelte Gigi D'Agostino 1999-es popslágerét.

Herczeg Márk
KULTÚRA
Élő

Németország–Magyarország 2-0

A házigazda németek ellen ismét pályára lépett a magyar válogatott az Európa-bajnokságon. A továbbjutásunkat eldöntő meccsünket valószínűleg majd a skótok ellen játszuk, de pontot, pontokat szerezni óriási teljesítmény lenne most is.

Bede Márton
futball

Nagyot küzdött, de második meccsén is kikapott a magyar válogatott

Németország 2-0-ra győzte le Marco Rossi csapatát Stuttgartban. Nagyon meg kell verni Skóciát, hogy egyáltalán legyen esélyünk a továbbjutásra.

Rényi Pál Dániel
futball