A kudarcos választási eredmények után távozik a posztjáról Huszár Viktor, a Gattyán György milliárdos vállalkozóhoz kötődő Megoldás Mozgalom elnöke. A lemondását Facebookon bejelentő Huszár döntését azzal indokolta, hogy mindig fontosnak tartotta, hogy a politikusok vállalják a felelősséget az eredményeikért.
Márpedig az, hogy európai parlamenti listavezetőként 1,1 százalékról 0,4 százalékra csökkent a támogatottságuk, szerinte elfogadhatatlan.
Az egyik leggazdagabb magyar neve utoljára pár napja kavart nagy vihart a közéletben, amikor Tiszolczi Lajos korábbi NAV-nyomozó azt állította a Partizánban, hogy a magyar politika legmagasabb szintjéről sikálták el Gattyán rendkívül nagy értékű, tizenkilencmilliárd forintos adócsalási ügyét.
Az adóhivatal tagadja, hogy ilyesmi történt volna, Jámbor András, a Szikra Mozgalom országgyűlési képviselője feljelentést tesz. Az ügy részleteiről itt írtunk.
Az idén is nagyon látványos választási kampányt folytató párt kampányalapja Gattyán magánvagyona lehet, országszerte harmincnégy polgármesterjelöltet és további nyolcvannyolc listás jelöltet indítottak az önkormányzati választásokon. Az EP-választási listán hét jelöltjük volt, listavezetőjük a párt elnöke. Huszár egyébként a magyar külügy által is promotált teqball feltalálója, alapítója Gattyán mellett.
Huszár két éve azzal került be a sajtóba, hogy a dúsgazdag orosz-magyar kettős állampolgárságú Rahimkulov családdal is voltak üzletei, és barátjának nevezte a Városháza-ügy miatt ismertté vált Rahimkulov Ruszlant. Ugyanez a család volt az, aminek gyerekével kivételeztek a Corvinuson, emiatt robbant ki a vizsgabotrányként emlegetett ügy tavaly.
A Megoldás Mozgalom főleg Gattyán alkalmazottaiból, sportolókból és influencerekből áll, de felbukkantak bemne volt minisztériumi alkalmazottak és egy ex-helyettes államtitkár is. Huszár 2022-ben, még alelnökként mondta a képviselőnek jelentkezőkről egy Andrássy-úti ex-luxusáruház legfelső emeletén kialakított tárgyalóteremben, hogy „ezerkétszáz emberből nagyjából kilencven százalék nem vállalható, mert vagy politikai kém, vagy újságíró, vagy csak simán bolond, vagy pedig pénzt akar”.
Mindezt azért tudjuk, mert 2022-ben szerzőnk beépült a Gattyán-pártba, hogy többet tudjon meg róla, mint a neki kampányoló aktivisták.
Címlapon: Huszár Viktor szavaz a 2024-es önkormányzati és EP-választásokon. Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA (Telex)
Tiszolczi Lajos arcát-nevét vállalva mesélte el, miként avatkoztak be a politika legmagasabb szintjéről a nyomozásba, és ez milyen következményekkel járt a NAV vezetésére, valamint a saját munkájára, sorsára nézve.
Azt akarja tudni, ki az a három ember, akik megpróbálták eltussolni az ügyet.
Egymilliárd forintnyi készpénzt hurcolnak körbe ezresekben az országban, mindenki megnézheti, aki szeretné. Hogy ez miként konvertálható szavazatokra a választásokon, az elsőre nem egészen világos.
„A jelenleg zajló háború a mindennapi életünket mérgezi, épp ezért ki vagyunk éhezve a jó hírekre, az örömre és a szórakozásra, és a Teqball mindezt egyértelműen megadja” – mondta.
Moszkva érdekeinek a jelenlegi magyar kormány felel meg, és várható, hogy megpróbálkoznak beleavatkozni a választásokba - mondta a Közszolgálati Egyetem szakértője a vizsgálóbizottság ülésén. Karácsony bekeményített, kimondta a “szar” és a “hülye” szavakat és azt, hogy akár Orbán is lehetett Schadl György "gazdája".
Az egyetem etikai bizottsága megállapította, hogy két oktató, akik egyben egyetemi vezetők is, etikai vétséget követett el, amikor mindenkitől elkülönítve, külön kérdéssorral vizsgáztattak egy hallgatót, akinek befolyásos szülei panaszkodtak az egyetemnél. A Corvinus rektorhelyettese viszont úgy látja, ennek ellenére sem érdemelnek szankciót a kollégák.
Beépültünk Gattyán György Megoldás Mozgalmába, ahol megtudtuk, hogy a magyarság legnagyobb kihívása a túl sok kártya, a megoldás a digitalizáció, a kampányt pedig legegyszerűbb hostessekre bízni. A pártvezetés kooptálta a Teqball-szövetséget, de ez egyelőre nem ártott meg a jó viszonynak Szijjártó Péterrel.
A kampány egyik leglátványosabb performanszát dobta össze Budapesten a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom, olyan lelkes, fizetett aktivistákkal, akik sokszor még magáról a pártról se nagyon hallottak.