Két év alatt 324 bejelentés érkezett az Integritás Hatósághoz, tíz ügyet zártak le

belföld

324 bejelentés érkezett az Integritás Hatósághoz (IH) 2022. novemberi megalakulásuk óta. Ebből 40 esetben indítottak vizsgálatot és 10 ügyet zártak le, tudta meg a Népszava a hatóságtól.

Az európai uniós forrásokat elköltését ellenőrző hatóság válaszából az is kiderül, hogy a lezárt esetek 80 százaléka vagy eljárás kezdeményezésével (az illetékes szervnél, például Gazdasági Versenyhivatalnál) vagy feljelentéssel végződött.

A maradék két esetben, ahol nem tudták egyértelműen megállapítani a visszaélést, felhívták az Irányító Hatóságok figyelmét, hogy tájékoztassák a fejleményekről az IH-t. Ennek leginkább az volt az oka, hogy a vizsgálat idején az ügy nem tartott ott, hogy érdemi megállapítást tegyenek, de a hatóság így is figyelemmel kíséri.

Ilyen ügy volt például a nyírmártonfalvi lombkoronasétány. Bíró Ferenc, az IH elnöke 2024 tavaszán elmondta, 10 hónapig vizsgálták a lombkoronasétányt, a munka nagy részét az adatok beszerzése jelentette. Ez az ügy egészen az Európai Ügyészségig jutott, ahol jelenleg is zajlik a vizsgálat. Ez azért nagy szám, mert Magyarország nem tagja az Európai Ügyészségnek, amely ezért elméletileg nem köteles eljárni. Végül mégis az a belső döntés született, hogy az uniós források tekintetében mindig van hatásköre az Európai Ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek