Bizony voltak gondok is a 2024-es Európa-bajnoksággal, viszont olyat is kaptunk tőle, amit nagy tornától már régen, Egy válogatott a mezőnyből már a legelső meccsen kiemelkedett, és hiába hitte többször is az ember, hogy a következő akadályban már hasra esnek, mindig nyerni tudtak. Egy ilyen torna után nagy a kísértés, hogy a szuperválogatott mind a 11 játékosa a végső győztesből érkezzen, és most valamennyi posztra esélyes is volt spanyol játékos. De az egyrészt uncsi lenne, másrészt pedig bár nagyon jó csapatok nem is voltak rajtuk kívül, nagyon jó játékosok azért igen. 2006, 2010, 2014, 2016, 2018, 2021 és 2022 után ismét itt a szuperválogatott.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Nem a 2016-os Eb volt minden idők legjobb focitornája. Három portugál, két-két német, walesi és francia, egy horvát, egy belga és egy olasz viszont itt is tudtak emlékezeteset alkotni. Ők voltak a legjobbak
Nem emlékszünk az utóbbi néhány évtizedből olyan tornára, ami után szinte mindenki egyetértett volna abban, hogy jó volt. És ez elsősorban ennek a 11 játékosnak volt köszönhető.
A kapus, aki bemászott az ellenfél fejébe. Egy 20 éves középhátvéd. Mbappé, és az ember, aki elvette Mbappétól a labdát. A francia, aki 31 évesen teljesen megújult. És persze Messi. Ők voltak a 2022-es világbajnokság legjobbjai.
A kapus, aki bemászott az ellenfél fejébe. Egy 20 éves középhátvéd. Mbappé, és az ember, aki elvette Mbappétól a labdát. A francia, aki 31 évesen teljesen megújult. És persze Messi. Ők voltak a 2022-es világbajnokság legjobbjai.