Felfüggesztette Hilarion metropolitát a magyarországi egyházmegye vezetéséből az orosz ortodox egyház

külföld

Bizottságot állított fel az Orosz Ortodox Egyház Szent Szinódusa a budapesti és magyarországi egyházmegye ügyeinek vizsgálatára. Az eljárás idejére felfüggesztették Hilarion budapesti és magyarországi metropolita kormányzását, írja az MTI az orosz ortodox egyház honlapján csütörtökön megjelent zsinati jegyzőkönyv alapján.

A dokumentum szerint Hilarion metropolita emellett ideiglenesen elveszítette a zsinati bibliai és teológiai bizottsági elnöki pozíciójából, valamint a teológiai és teológiai oktatással foglalkozó zsinatközi jelenlét bizottságának elnöki tisztségével kapcsolatos teendői alól is.

Az Regnum.ru hírügynökség azt írja: az orosz legfelsőbb összegyházi bíróság július július 19-én ülésezett, és megállapította, hogy a püspök szabálytalanságokat követett el a püspök a bajor egyházmegye ügyeinek átadásakor, ami nagymértékű veszteséget okozott az egyházmegyének.

Hilarion metropolita július elején azzal került be a hírekbe, hogy a 22 éves, orosz-japán családból származó Suzuki George azt állította, a budapesti metropolita szexuálisan zaklatta őt. Hilarion eleinte betegsége miatt jött „ellenőrizni” a fiatalembert, majd amikor visszatértek Magyarországra, esténként látogatni kezdte, és a vége az lett, hogy rendszeresen együtt aludtak. Suzuki ugyanakkor azt állítja, „közvetlen szexuális aktusra” nem került sor.

De hogy is kerültek ők a magyar fővárosba? Hilarion, polgári nevén Grigorij Alfejev 2009 óta vezette az orosz ortodox egyház külkapcsolati osztályát, azaz egyfajta külügyminisztere volt a befolyásos szervezetnek. Az egyházfő, Putyin hű kiszolgálójának, Kirill pátriárkának a jobbkeze volt, őt tartották az idősődő főpap lehetséges utódjának. Ezért ért meglepetésként sokakat, hogy 2022 júniusában váratlanul Budapestre helyezték. Abban az időben, amikor Hilarion Budapestre érkezett, a 18 éves Suzuki George jelentkezett nála úgynevezett cellakísérőnek, amolyan főállású ministránsnak.

Miután a metropolita zaklatni kezdte, Szuzuki hangfelvételeket készített a beszélgetéseikről, illetve fotókat is küldött egy orosz lapnak, amelyen csaknem meztelenül vannak az ágyban ketten, de ezeket érthető okokból nem publikálták. Suzuki egy orosz nyelvű videóban részletesen is beszámolt a zaklatásról.

Forrás

Azóta kiderült, hogy Hilarion metropolita rekordgyorsasággal, három hónap alatt magyar állampolgárságot kapott, hogy hogyan, azt a kormány titkolja. Amikor Gulyás Gergelyt megkérdeztük erről, nem kaptunk választ, vagyis csak annyit, hogy „bárki, aki Magyarországon állampolgárságot kap, a lehető legalaposabb nemzetbiztonsági átvilágításon esik át” – mondta a Miniszterelnökség-miniszter.

Arról már két hete szó volt, hogy a zaklatással vádolt főpapot – aki Vácdukán vásárolt magának kastélyt, riportunk a kastély környékéről itt olvashatónyugdíjazhatják a július 19-i ülésen. Ennél a felfüggesztés egy fokkal enyhébb döntésnek tűnik. A Regnum.ru azt írja, hogy a zsinat a magyarországi egyházmegye ideiglenes igazgatásával pedig Nyugat-Európa pátriárkai exarcháját, Nyesztor (Szirotenko) korszuni (herszoneszi) és nyugat-európai metropolitát bízta meg ideiglenesen.

Kapcsolódó cikkek

A ministránsfiú azt állítja, hogy az orosz egyház budapesti feje hónapokig molesztálta, végül a fiatal lelépett a metropolita millióival és most a magyar rendőrség keresi

Az is kiderült, hogy megdöbbentő módon Hilarion metropolita néhány héttel Magyarországra érkezése után magyar állampolgárságot kapott. Egészen meredek fordulatot vett az orosz főpap eddig is titokzatos budapesti élete.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Új kormányzót neveztek ki Moszkvából a budapesti és magyarországi orosz ortodox egyházmegye élére

Hilarion metropolita eddig magas beosztásban volt, 13 éven át irányította az orosz ortodox egyház külügyeit.

Kaufmann Balázs
egyház

Titkolja a kormány, hogyan kaphatott Hilarion metropolita három hónap alatt állampolgárságot

Rekordgyorsasággal kaphatott állampolgárságot.

Windisch Judit
POLITIKA

Gulyás Gergely helyteleníti, ha a 444-et bárhol betiltották

Arról hogy mi történt pontosan, még meg kell kérdeznie Szijjártó Pétert.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

A fehér postaládában orosz levél, a fehér furgonon ukrán rendszám

Vácdukán jártunk, Putyin jobbkezének egykori jobbkezénél, a molesztálással vádolt orosz Hilarion metropolita kastélyánál. Az ortodox egyházi méltóság tavaly vette meg az ingatlant, a helyieknek főleg a diplomata rendszámos Merci, és a kisboltban vásárló Teodóra apáca tűnt fel. Meg az ukránok, akik nem is ukránok.

Rovó Attila
belföld

Nyugdíjazhatják Hilariont

A két éve Magyarországra küldött metropolitát szexuális molesztálással vádolják.

Bódog Bálint
egyház