A hidegháború utáni legnagyobb fogolycsere zajlott le az Egyesült Államok és szövetségesei illetve Oroszország között, ennek következtében szabadult ki egy orosz börtönből Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus is. Őt azért börtönözték be, mert több posztban elítélte a bucsai mészárlást.
Jasin a Bonnban tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, folyamatosan azt kommunikálta a börtönben, hogy nincs felkészülve a fogolycserére.
„Nyilvánosan kértem, hogy ne kerüljek fel semmilyen cserelistára. Ez tudatos volt részemről, nem akartam elhagyni Oroszországot, mivel orosz hazafinak és politikusnak tartom magam.”
Azt mondta, ő nem csak a háború ellen harcolt, hanem azért is, hogy hazájában élhessen és politizálhasson függetlenként.
„Nem tekintem cserének azt, ami velem történt. Úgy tekintek rá, mint egy akaratom ellenére történő illegális kiutasításra Oroszországból. Őszinte leszek: most mindennél jobban szeretnék visszatérni.”
Az első kívánsága az volt Ankarában, hogy azonnal vehessen egy repülőjegyet vissza, Oroszországba, de az FSZB tisztviselői közvetlenül a távozása előtt közölték vele, ha valaha megpróbál visszatérni, az ország többet nem vesz részt politikai fogolyok cseréjében.
„Egy FSZB-tiszt azt mondta nekem: visszajöhetsz, mint Navalnij. Letartóztathatnak, mint Navalnijt. Úgy végezheted, mint Navalnij”.
A fogolycsere miatt Németországnak szabadon kellett engednie Vagyim Kraszikovot , akit azért ítéltek életfogytiglanra, mert 2019-ben orosz állami megrendelésre Berlinben megölt egy emigráns csecsen tisztet, Zelimkhan Khangoshvilit. A Kreml pénteken beismerte, hogy az FSZB-nek dolgozott.
Ezzel kapcsolatban azt mondta, kemény dilemma, hogy „egy gyilkos szabadon bocsátásáért cserébe 16 ártatlan embert engedtek szabadon.” Szerinte Putyin ezek után folytatja a túszejtést, „mert a diktátorok mindig ezt teszik.”
Címlapi kép: Kadir Ilboga / ANADOLU / Anadolu via AFP
Többek között szabadon engedték a Wall Street Journal 16 évre ítélt tudósítóját, cserébe a németeknek el kellett engedniük egy bérgyilkost.
Miután Putyin többször is jelezte, hogy ki szeretné szabadítani az elítélt gyilkost, akiről egész idáig tagadták, hogy FSZB-s lenne, Joe Bidennek Olaf Scholzhoz kellett fordulnia miatta. Németország nehéz döntést hozott, hogy segítse a demokratákat, Putyin pedig elérte, amit akart.
„Az erős vezetők nyugodtak és magabiztosak, csak a gyengék szeretnék mindenkit elhallgattatni" - írta a politikus az ítélet után.”
Vagyim Kraszikov bicikliről lőtt hangtompítós Glockkal, majd egy bokorban átöltözött, és e-rollerrel próbált meg elmenekülni.