Navalnij halála ügyében fél év múltán sem találtak semmi gyanúsat az orosz hatóságok

külföld

Hat hónappal azután, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus meghalt szibériai börtönében, az orosz hatóságok azt állapították meg, hogy nem történt bűncselekmény, írja a Politico.

A vizsgálati bizottság levele szerint betegségek kombinációja okozta a politikus halálát, köztük hepatitisz és hasnyálmirigy-gyulladás, amihez szívritmuszavarok is kapcsolódtak. A levél elismételte a halál körülményeinek már ismert hivatalos leírását: Navalnij séta közben rosszul lett, mentőt hívtak, de a helyszínre kiérkező orvosok már nem tudtak segíteni rajta.

Alekszej Navalnij
Fotó: Sefa Karacan/Anadolu Agency via AFP

Az erről szóló dokumentumot Navalnij felesége, Julija Navalnaja osztotta meg csütörtökön, szánalmas gúnyolódásnak nevezve a magyarázatot. „Elvárják tőlünk, hogy elhiggyük, Alekszej, aki elég jól volt ahhoz, hogy kimenjen sétálni a mínusz húsz fokba, szinte azonnal meghalt?” Navalnaja ellen júliusban adott ki elfogatóparancsot egy moszkvai bíróság szélsőségesség vádja miatt.

Alekszej Navalnijt Vlagyimir Putyin legnagyobb ellenfelének tartották, a nevét az orosz elnök sosem ejtette ki a száján. A politikus a 2011-es moszkvai tüntetések idején vált ismertté mint a rendszerrel szembeni ellenállás központi alakja. Putyinista oligarchák korrupciós ügyeiről kezdett blogolni, felfuttatta antikorrupciós alapítványát.

2020-ban novicsokkal mérgezték meg, Németországban kezelték, de hazatért, majd rövidesen börtönbe került. Utolsó videóüzenetében januárban arról beszélt, hogy három évvel ezelőtt azért tért vissza Németországból, mert sem a hazáját, sem a hitét nem akarta feladni. Ki akart állni az elvei mellett, hajlandó volt ezért áldozatokat hozni. Szerinte áldozat nélkül nincs valódi meggyőződés.

Kapcsolódó cikkek