Végig magánál volt Bese Gergő, és pontosan tudta, hogy milyen eseményen vesz részt,
- mondta annak a melegpartinak az egyik résztvevője, amin felvétel készült a volt plébánosról. Az RTL Híradójának a névtelenül nyilatkozó hozzátette: egyetlen egyszer találkozott csak Besével, akinek az életéről a mostani botrány kirobbanásáig semmit sem tudott. Miután a Válaszonline megírta, hogy információik szerint a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárta egy akta, amely azt hivatott bizonyítani, hogy a dunavecsei plébános melegpartikon vett részt, illetve tartós intim kapcsolatot ápolt más férfiakkal, a NER sztárpapja azzal védekezett, hogy
rászedték, naivságát kihasználták, és elveszítette a józan ítélőképességét.
Bese testvére azt állította, hogy a videó másfél éve készült, szerinte
öccsét tőrbe csalhatták, bekábítószerezték vagy leitatták, mert kizártnak tartja, hogy egy normális ember ilyen videót készítsen, különösen akkor, ha ország-világ ismeri.
Bese Gergő, a NER házi plébánosa nemrég még az LMBTQ ellen, a normalitás védelmében táncolt a TikTokon, most pedig kicenzúrázta őt a Miniszterelnökség és a Megafon is, amelynek székhelyeit személyesen ő szentelte fel.
A melegparti-botrányba keveredett plébános közleményben reagált. Nem tagadott semmit, elnézést kért azoktól, akiket megbántott. Visszavonul, bűnbánatot gyakorol, átgondolja az életét.