„Mindent a Balázs tud” – tolta az újságírók elé Orbán Viktor maga helyett a politikai igazgatóját, Orbán Balázst Kötcsén.
Azt az Orbán Balázst, aki miatt a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió reggeli műsorában magyarázkodni kényszerült.
Orbán Balázs ugyanis a mandineres Kohán Mátyással beszélgetve arról beszélt, „56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált két és fél évvel ezelőtt”.
A kijelentéséből politikai botrány lett, hiába próbálta több nekifutásra is megmagyarázni, hogy nem is úgy értette, és szavait csak „kiforgatják”.
Íme, a szavai:
A magyarázkodása a jelek szerint nem volt elég, vagy a miniszterelnök sem hitt neki, így a szokásos péntek reggeli interjúban Orbán Viktor azt mondta, a politikai igazgatója
„félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba,”
hiszen a politikai közösségük az 56-os forradalom talaján áll. Azért a kormányfő ezzel együtt is kiállt Orbán Balázs mellett: „Biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor ott lesz velünk a Corvin közben.” És bár Orbán Balázs lényegében arról beszélt, hogy nem állnánk ellen egy orosz inváziónak, a miniszterelnök közölte,
Magyarország mindig meg fogja védeni magát.
Legutóbb a kegyelmi botrány alatt fordult elő, hogy Orbánnak ilyen szinten közbe kellett avatkoznia: Novák Katalin még a helyén volt, mikor Orbán Viktor kiállt, és közölte, pedofil elkövetőknek nincs kegyelem, ő pedig Alkotmánymódosítást nyújt be.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
A miniszterelnök a Mátrixból kölcsönzött képet, hogy mögé lásson a világpolitika összeesküvés-elméleteinek. Helyenként a szokottnál is vadabb kanyarokat vett, és elmaradtak megszokott humorbombái is.
A kormányfő Novák Katalint okolja a kialakult politikai válság miatt, hogy ezzel is fedje saját felelősségét. De mi volt Orbán szemében a lemondatott elnök igazi bűne? Mikor fogyott el a bizalom? És miért eresztették rá Lázár Jánost? Az Orbán–Novák kapcsolat epizódjai.
Szerinte nem ő, hanem a „háborúpárti propaganda” mosta össze 1956-ot az orosz-ukrán háborúval.
A miniszterelnök politikai tanácsadója arra reagált így, hogy megírtuk: egy műsorban azt mondta, Magyarország 56-ból tanulva nem védekezne egy orosz agresszió ellen. Szerinte „a háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás”.
A történész szétszedte a miniszterelnök politikai igazgatójának reakcióját, Rácz szerint Orbán „egyre mélyebbre ássa magát az orosz agresszió mentegetésében”.
„A politikai igazgatóm félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba” – mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban.
Török Gábor szerint „ez tűnik eddig az év legnagyobb politikusi hibájának”, Rácz András szerint pedig „ez a nyilatkozat bizony kordokumentum”. Reakciók a miniszterelnök politikai igazgatójának kijelentésére.
Mi volt Orbán Viktor szemében Novák Katalin fő bűne? Erről írt hosszú cikket a héten a 444-re Rényi Pál Dániel. Podcastunkban a szerzővel beszélgetünk Orbán tévedhetetlennek hitt személyi politikájának végéről és a NER-t feszítő belső ellentmondásokról.
„Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében.”