Putyin 133 ezer orosz behívásáról írt alá rendeletet

háború

Vlagyimir Putyin hétfőn aláírta az orosz állampolgárok őszi katonai szolgálatáról szóló rendeletet. Ez alapján idén október 1. és december 31. között 133 ezer, 18-30 év közötti orosz állampolgárt hívhatnak be, akik jelenleg nem tartalékosok. Ugyanezzel a rendelettel Putyin elbocsátja azokat, akik már teljesítették katonai szolgálatukat és letöltötték a meghatározott szolgálati időt.

A hadsereg azt ígéri, hogy az ősszel behívottakat nem fogják bevonni „a különleges katonai műveletekbe”, azaz nem küldik el őket az ukrajnai háborúba. Ugyanakkor a kurszki régióba, ahová augusztusban betörtek az ukránok, tizenéves sorkatonákat is vezényeltek harcolni. Velük kapcsolatban korábban Putyin még a háború kezdetén megígérte, hogy nem fogják őket az ukrán frontra küldeni. Oda végül jól fizetett szerződéses katonák, zsoldosok, illetve börtönből a harctérre kiengedett bűnözők mentek.

Elfogott orosz katonák

A behívókat továbbra is papíron kézbesítik, azaz egyelőre még nem álltak át az elektronikus behívóra. A rendszert egyelőre csak három orosz régióban tesztelik. Az előző körben, tavasszal 150 ezer oroszt kapott behívót. A hadsereg szerint azt a behívási tervet nagyjából teljesítették. (Meduza)

Kapcsolódó cikkek