Közös műsort indít az RTL Magyarország és a NER-közeli Index és a kiadójához tartoztó Port.hu. „Csókolnak mindenkit az Árulók” - ezzel a szöveggel jelentette be a hírt Gáll Csongor, az Index videórovatának vezetője, aki nemrég a Voger Evelinnel készített interjút is összehozta, de volt már a Hír TV riportere és szerződésben állt a KDNP-vel is. A Média1 szerint új műsor az RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című taktikai reality-jének 2. évadát népszerűsíti. Az adások az Indexen és az RTL-en is megjelennek majd.
Az Index egyik társtulajdonosa 2020 óta az a Vaszily Miklós, aki egyben az Orbán mellett kampányoló TV2 elnöke, de beült Mészáros Lőrinc bankjának felügyelőbizottságába is. Nem ez volt az első alkalom, hogy az RTL Magyarország NER-közeli cégekkel működik együtt: augusztusban az állami megbízásokkal felpumpált 4iG-vel kötöttek stratégiai megállapodást. Így 2025. januártól az RTL Magyarország mellett kizárólag a 4iG Csoport értékesítheti, illetve terjesztheti az RTL+ streamingszolgáltatását a hazai távközlési szolgáltatók közül. Ez az a vállalat, amivel együtt a magyar állam megvette a Vodafone-t, majd a közös cég igazgatóságába egyből betették nagy Ádámot, Rogán Antal kabinetfőnökét is.
Mészáros Lőrinc embere, Vaszily Miklós a nevére vette az ország legnagyobb lapját, és pontot tett egy hat és fél éve zajló politikai művelet végére.
Négy évvel ezelőtt egy hasonló videóért 3,45 millióra bírságolták a csatornát.
Újabb feladattal találta meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere.
Ezzel a NER szuperprojektje és a független tévézés utolsó országos csatornája került közelebb egymáshoz.
A kormányközeli 4iG 51 százalékos, a Magyar Állam 49 százalékos tulajdont szerezhet a második legnagyobb hazai távközlési vállalatban.