2024-ben nem szakállas nőket, hanem kétségbeesett egyedülállókat mutogatnak a szórakozásra vágyóknak

tévé

„Nem egy átlagos hölgy vagyok, én vagyok a háziasszony és a szajha. Két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak” – írta bemutatkozó levelében az 58 éves, könyvelőként dolgozó Zsuzsa, József gazda őszinte rajongója. Mármint azé a József gazdáé, akinek köszönhetően az RTL gazdás társkeresőjét nézve 2023 novemberében egy egész ország borzongott bele, amikor kimondta, hogy punci.

Nehéz volt elképzelni, hogy a Házasodna a gazda előző évadában látottakat idén túl lehetne szárnyalni, valószínűleg ezért dönthetett úgy az RTL, hogy idén is szerepeltetik az egyik legtrashebb műsorukban az epertermesztésből élő József gazdát, akinek az eddigi évadok alatt a legtöbb cringe-faktort köszönhettük.

József gazda a műsor előző évadában
Fotó: RTL

Nem mintha nem lenne önmagában is gigacringe a műsor alapkoncepciója. Mármint az, hogy nőket és férfiakat ismerkedés címén dolgoztatnak egy-egy tanyán, miközben gyakorlatilag hárembe verődve várják, hogy végül kiválasszanak közülük egyet, aki elmehet valami közeli európai városba hosszúhétvégézni azzal az emberrel, akinek korábban hetekig ingyen ganézta az istállóját.

Szerencsére a szereplők látszólag komolyan veszik a ganézást.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Az RTL gazdás társkeresőjében úgy hangzott el a punci szó, hogy abba most egy ország borzonghat bele egyszerre

József gazda meglepő válaszára teljesen adekvát volt a szerelméért küzdő nő reakciója is, aki egy enyhe sokk után csak annyit tudott mondani: Hátttöööö.

Mészáros Juli
tévé

A punci szó hozta el a nők diadalát a Házasodna a gazdában

Olyasmi történt a Házasodna a gazda 6. évadának keddi adásában, ami eddig a műsor történetében még soha: összefogtak a nők az őket megalázó férfi ellen, és hazamentek. Megérkeztünk oda, hogy egy nőt már egy trash tévéműsorban sem lehet puncinak nevezni. Hello, Európa, hello 2023!

Fődi Kitti
vélemény

Eddig a gazda kegyeiért versengő nők nézegették a teheneket, most már velük viselkednek úgy, mint a tenyészállatokkal

Befejezték a ganézást az RTL gazdás társkeresőjében, következhet a fogsorvizsgálat.

Mészáros Juli
tévé

Hány órán át ganéznál azért, hogy elvigyenek lángosozni egy duzzasztógáthoz?

Igazán minőségi trash-élményt nyújt az RTL-en futó gazdás társkereső, amiben a gazdák ingyen dolgoztatják az értük szó szerint vasvillával versengő, potenciális randipartnereiket.

Mészáros Juli
tévé

Alfonz gazda álma valóra vált, vasalt hajú nőket dolgoztathat ingyen a tanyáján

Ismét itt az RTL minőségi trashrealityje, újra házasodnának a gazdák, de továbbra sem tudni, „ki a fasz fogja megtéríteni” a gazdasszonyhoz érkezett Imre 550 euróját.

Mészáros Juli
tévé

Az RTL gazdás társkeresőjének egyik utolsó randija hátborzongatóbb volt, mint amikor József gazda kimondta, hogy punci

Előkerült egy nejlonzacskó, egy üveg száraz bor, egy kevés cukor és egy kisujj.

Mészáros Juli
tévé

„Rövid időn belül nekem nagyon súlyos döntést valóban kell mondanom, amitől a hat lány a szomorúságát fogja felém árasztani”

A lányok tehén seggében turkálnak, a fiúk lábfejeket dicsérgetnek a Házasodna a gazda 6. évadában, hogy ők "nyerhessék el a gazdák szívét". De mindannyiuk közül kiemelkedik Józsi gazda, az epertermesztő, elvált férfi, aki úgy beszél magyarul, mintha Google fordítót használna.

Fődi Kitti
Sorozat