A Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatója szerint jó, hogy '56-ban nem segített nekünk a Nyugat

belföld

„Milyen jó, hogy '56-ban nem segítettek bennünket, mert lehet, hogy mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok” – ezt mondta Somkuti Bálint, a Szuverenitásvédelmi Hivatal munkatársa, az Orbán Balázs vezette MCC kutatótanára pár hete az Ultrahang podcastjában. A vonatkozó részt a Telex egyik olvasója találta meg.

Forrás

A műsorban az ukránok nyugati támogatásáról és az orosz területeken történő fegyveres támadásokról volt szó. Somkuti hosszasan kritizálta a nyugati vezetők döntéseit. „Nyugaton mintha nem gondolnák végig azt, hogy a tetteiknek következményeik vannak, és a legtöbb esetben nem azok a következmények, amiket ők el akartak érni” – fogalmazott a kutató, és azt is bevallotta, hogy őt maximálisan felháborítja a nyugati világ Ukrajnával kapcsolatos „kétszínű és aljas” hozzáállása. Ezek után hangzott el ez: „Ezek a kijelentések, ezek a cselekvési minták mindig arra visznek engem, hogy feltegyem a kérdést, hogy a Nyugat vajon mennyire gondolja komolyan ezt az egészet. És milyen jó, hogy '56-ban nem segítettek bennünket, mert lehet, hogy mi is úgy jártunk volna, mint az ukránok.”

A harcok áldozatai egy teherautón a lyukas zászló alatt.
Fotó: Anders Engman / TT NEWS AGENCY

Nem sokkal a fenti Ultrahang adás után Orbán Balázs a Mandiner Stratégiai Részleg című műsorának szeptember 25-i műsorában beszélt arról, hogy Magyarország 1956-ból kiindulva nem csinálta volna azt, amit az ukrán elnök, aki belevitte az országát egy háborús védekezésbe. Orbán magyarázatai erre igencsak zavarosak, a Telexnek is csak annyival sikerült pontosítania, hogy „Ukrajnában nem csinálnánk, Magyarországon csinálnánk”. A kormányoldal pedig lényegében annyit tudott mondani, hogy Orbán Balázs – aki ezzel a fideszes mitológia alapjait vonta kétségbe – nem ezt akarta mondani, és ők ezen már továbbléptek.

Kapcsolódó cikkek

Orbán Balázs: Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben

Mert ezt tanultuk 56-ból.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Balázs stratégiai tragikomédiája: éppen azt mondta ki nyíltan, amit a Fidesz el akart titkolni

A kormány évek óta próbálja megúszni, hogy valódi választ kelljen adnia oroszügyben, aztán jött Orbán Balázs, aki egyszerűen és közérthetően kimondta, mit gondol. Most azzal kell védekeznie, hogy csak össze-vissza beszélt – miközben elvileg ő Magyarország nagy stratégiájának felelőse.

plankog
vélemény

Orbán Balázs: „Ukrajnában nem csinálnánk, Magyarországon csinálnánk”

Nem olyan egyszerű ez a szuverenitásvédelem, ahogy az ember gondolná!

Kolozsi Ádám
belföld

Orbán: Minden ott folytatódik, ahol tavasszal abbamaradt

„Orbán Balázs lehet, hogy olyat mondott, amit nem lehet, de korrigálta a szavait” - mondta Kocsis Máté a parlamenti évadnyitón.

Bódog Bálint, Benics Márk, Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán 2013-ban: Akik szembeszálltak a hatalmas szovjet hadsereggel, pontosan tudták, az életüket teszik kockára, de minden ember reménykedik

A miniszterelnök 11 évvel ezelőtt olyan beszédet mondott, amit mai politikai igazgatója, Orbán Balázs valószínűleg döbbenten hallgatna „felelőtlensége” miatt. Az akkori Orbán szerint '56-ban nem számított a túlerő, nem lehetett méricskélni, az emberfelettire kellett vállalkozni, mert minden más az önfeladáshoz vezetett volna.

plankog
POLITIKA

Gulyás Gergely: Nagyon óvatosnak kell lenni, ha más országok döntését minősítjük

A Miniszterelnökség-minisztert Orbán Balázs Ukrajna témájú megszólalásairól, a volt III/III-as Horváth József Szuverenitásvédelmi Hivatal-beli szerepéről és Orbán Viktor apjának vasútfelújítási sikereiről kérdezte a 444.

Solti Hanna
POLITIKA