Helyreigazításra és 159 ezres perköltség megfizetésére kötelezték az Origót, amiért hónapokig pedofilozta Jámbor Andrást

bűnügy

Az Orgio valótlanul állította, hogy Jámbor Andrásnak pedofilbotránya volt, hogy pedofil bűncselekményt követett el, hogy ilyen bűnözőket fedez, és hogy bűnrészes pedofil bűncselekményben. Ezt állapította meg a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon. Az Origonak helyreigazítást kell közölnie, 75 ezer forint perköltséget és 84 ezer forint illetéket kell fizetniük. A kormánypárti újságok lejáratókampányainak egy szélsőséges esetéről van szó.

Arról a szövevényes ügyről, amikor a rendőrség bevitte a Szikra egyik aktivistáját a 2023-as antifa támadásokkal kapcsolatban, hogy aztán hosszas nyomozás után ne találjon érintettséget. Ennek ellenére a nyomozásról kikerült információk, köztük az is, hogy a vizsgált aktivista lakásán találtak egy laptopot, rajta egy 12 év alatti gyerekekkel szemben elkövetett felvételekkel. A laptop azonban a rendőrség szerint is egy olyan férfihez tartozott, aki egyrészt öngyilkos lett, másrészt nem volt érintettsége a mozgalomban. Jámbor András nemhogy a férfit, az oda bejelentett szikrás aktivistát sem ismerte. Kocsis Máté ennek ellenére a Szikra Mozgalom körüli pedofil hálózatról kezdett el beszélni. Jámbor tavaly a 444-nek adott interjújában azt mondta, hogy a kampánynak köze lehetett ahhoz, hogy Kocsis Máté többször is kikapott Józsefvárosban és Ferencvárosban. Jámbor akkor azt mondta, okkal feltételezhető, hogy valamilyen titkosszolgálati művelet történt ellenük.

Jámbor András
Fotó: Bankó Gábor/444

„A Fidesz irányítása alatt áll a rendőrség, a titkosszolgálatok, az igazságszolgáltatás, és mégis egy olyan embernek az ügyével próbálnak bemocskolni, akivel nem voltam egy szervezetben, akivel soha nem is találkoztam. Még ekkora gépezettel a hátuk mögött sem tudnak olyan ügyet előhúzni rólam, aminek lenne valóságalapja. Azért nem, mert az igazság nálunk van” – írta a politikus akkor, amikor beperelte a róla hazugságokat író lapokat.

A mostani ítélet kapcsán ezt írta Jámbor: „Értem, ahogy a Fidesz működik. Értem, hogy fáj nekik, hogy legyőztük őket '19-ben, '22-ben és '24-ben is Józsefvárosban és Ferencvárosban. Azt is tudom, hogy ilyenkor, amikor egy szereplő érdemben száll szembe velük, jön a lejáratás. Ismerjük ennek a menetrendjét Juhásztól Vonán át Hadházy-ig: gyalázkodó szórólapok, plakátrongálások és propagandagépezet. És ahogy Juhász. Vona és Hadházy esetében is beigazolódott, hogy a propaganda hazudozik, most én is pert nyertem az Origóval szemben.”

Ez az eset pontosan illeszkedik azoknak a lejáratókampányoknak a sorába, amelyekről Valótlanul címmel készített filmet a 444:

Forrás
Kapcsolódó cikkek