A TV2 tulaja venné meg a legnagyobb lengyel tévét a helyi sajtó szerint, Varsóban burkolt orosz befolyástól tartanak

külföld

Az egy évvel ezelőtti lengyel választásokkal együtt Kaczyński, a jobboldali PiS elnöke elvesztette a nagynyomású propagandacsőként használt köztévéjét is, amin addig kézi vezérléssel tudták közvetíteni a párt üzeneteit. Ez nem maradhatott így. Jarosław Kaczyński nem sokkal a választások után már arról beszélt, hogy a jobboldalnak szüksége van egy saját nagy televízióra.

Az erőforrások átcsoportosítása már megkezdődött, de az események csak most fognak felpörögni igazán. A két legnagyobb lengyel kereskedelmi tévé körül egyszerre indult be az elmúlt hetekben a kavarás.

Az egyiknél a tulajdonos, az egyik leggazdagabb lengyel láthatólag teljesen elvesztette az irányítást, és már az is kétséges, hogy mennyire van a szellemi képességei birtokában.

Öröksége körül fiai és az új feleség között zajlik a háború, amibe a politikának is jócskán beleér a keze. A másik nagy médiacsoport megszerzése ugyanakkor még nagyobb fogás lenne, hiszen ott konkrétan a legnagyobb nézettségű médiavállalatról van szó.

Lengyel sajtóértesülések szerint ehhez most magyar segítséget vennének igénybe: a magyar TV2-t említik a lehetséges vevők között. Ezt ugyanakkor az Orbánnal szemben álló lengyel kormány jelentős nemzetbiztonsági kockázatként kezeli, az esetleges magyar felvásárlás mögött ugyanis a NER jó moszkvai kapcsolatai miatt orosz befolyási kísérlettől is tartanak.

Kell egy tévé (na jó, nem egy kell)

2023 végéig a lengyel köztévé, a TVP, hasonló szerepet játszott a PiS számára, mint az MTV a Fidesznek. Ezt a választások után a köztévé hirtelen őszinteségi rohamot kapó műsorvezetője új pentito szerepében egy mondatban úgy foglalta össze, hogy durvább propagandát toltak, mint az állami tévé a hetvenes években. Ehhez persze nem volt szükség bennfentes információkra, hogy bárki lássa, aki akarja: a köztévé az elmúlt években hol LMBTQ-inváziót vizionált ellenzéki győzelem esetére, hol hamis fotók bevetésével nácizták Donald Tusk nagyapját, máskor Tuskot ugyanilyen könnyedséggel orosz ügynöknek bélyegezték.

Tusk-Lucifer ördögszarvnak látszó háttérrel a TVP adásában
Fotó: Twitter.com/TVP.info

Az állami propaganda ugyan folyamatosan mobilizálni tudta a PiS kemény magját, de a szélesebb közvéleményből ezzel új támogatókat nem lehetett megnyerni. Miután a Tusk vezette Polgári Platform a tavaly októberi választások után egy 11 pártból álló koalíciót vezetve kormányra került, némi jogi trükközéssel egy hét alatt eltávolították a közmédia pártkatonákból álló előző vezetését. Az emiatt a tévészékháznál tiltakozók között ugyan megjelent Kaczyński is, de a jobboldali ellenforradalom elmaradt, és a PiS elvesztette legfontosabb médiafelületét.

A lengyel médiaszíntér a kormánytól független nagy lapokkal és csatornákkal még a PiS hétéves kormányzása alatt is jóval sokszínűbb volt a magyarnál. Ez nemcsak a kormánykritikus sajtó elérésében jelent meg, a jobboldali színtéren sem kizárólag a pártkommunikációs panelek nálunk megszokott ismételgetése volt jellemző, önálló vélemények is sokkal inkább meg tudtak jelenni.

Az “ellenzéki médiafölény” toposza ugyanakkor a PiS vezetésében is élénken tartotta magát. A lengyel jobboldal elsősorban a külföldi tulajdonú, mindenekelőtt a német kézben lévő médiaholdingokat tekintette ellenfélnek, akikkel szemben a kulturális kormányzat többször is meghirdette a “repolonizációt”, vagyis a lengyel médiatulajdonosi arány növelését.

Jarosław Kaczyński a TVP székházában
Fotó: WOJTEK RADWANSKI/AFP

Ezt szolgálta volna az a 2021-es törvény, amit a közvélemény csak “lex TVN”-ként emlegetett. A törvény ugyanis, mely az EU-n kívül bejegyzett vállalatok részesedését akarta a médiapiacon korlátozni, leginkább a legnagyobb kereskedelmi tévé, az amerikai Discovery kezében lévő TVN tulajdoni viszonyainak átalakítására irányult. Hogy ez végül nem sikerült, az az egyébként PiS által jelölt Andrzej Duda lengyel elnökön múlt, aki nem volt hajlandó aláírni a Szejmben már megszavazott törvénycsomagot. A közkeletű nézet szerint Duda egyenesen Biden elnök nyomására állt el a szignálástól.

Ez a TVN az, amit a hírek szerint a PiS most magyar segítséggel szeretne újra megszerezni.

Míg három éve erőből, törvényváltoztatással szerettek volna házon belülre kerülni, sajtóinformációk szerint most a tulajdonos pénzügyi problémáit használnák ki. Augusztusban a brit Financial Times írt először arról, hogy az időközben a Warner Media-val egyesülő Discovery globális nehézségei miatt (a cég részvényei két és fél év alatt 70 százalékot estek) a lengyel TVN-től is megválna.

Mostanra három komolyabb érdeklődő maradt a Newsweek lengyel kiadása szerint. Egy meg nem nevezett amerikai műsorszolgáltató és a 2021-ben a leggazdagabb kelet-közép-európaiként helikopter-balesetben meghalt cseh Kellner által alapított, Hollandiában bejegyzett PFF mellett a lap információi szerint a harmadik ajánlattétel a magyar TV2 tulajdonosától, Vida Józseftől érkezett.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

A lengyel köztévé bukása

Az új lengyel kormány átvette az irányítást a közmédia felett, ami 8 évig szolgált a PiS propagandaadójaként. Bár Jarosław Kaczyńskiék a köztévé székházába vonulva próbálták megakadályozni a műveletet, a kulturális miniszter az összes régi vezetőt lecserélte.

Molnár Kristóf
külföld

„Durvább propagandát csináltunk, mint a kommunizmus alatt”

A lengyel ultrakonzervatív kormánypárt kudarca után megszólalt a köztévé prominens műsorvezetője, aki évekig öntötte a propagandát a nézőkre.

Solti Hanna
Média

A lengyel példa megmutatja, hogy milyen borzalmasan nehéz lebontani egy autoriter rendszert tisztán és demokratikusan

Kinyírták a propaganda-köztévét, két jobbos politikus rács mögé került, az igazaságügyi rendszer is sorra kerülhet. A hatalmától megfosztott PiS utcára vonult, az államfő és az alkotmánybíróság ellenáll. Nagy kérdés, hogy a politikai háború mekkora választói rétegeket tud tartósan lázba hozni.

Kolozsi Ádám
külföld

Habony Árpád médiavállalkozása bevásárolta magát egy szlovén hírtelevízióba

Az MMG mellett a Ridikül Magazin és a Ripost is részesedést vásárolt, így az Orbán szlovén szövetségesét támogató tévé 45 százaléka magyar kézbe került.

Király András
külföld

Egymilliárdot pumpáltak át az Orbánék által épített balkáni médiába. Gruevszki ellenfelei vizsgálni kezdték a gyanús pénzmozgást

Habony Árpád korábbi üzlettársa terjeszkedik a Balkánon. A Direkt36 által megismert dokumentumok szerint azonban a cégei közötti nagyértékű reklámszerződés gyanús lett a macedón nyomozóknak. Olyan országokba öntötte a pénzt a kormánypárti média fontos szereplője, ahol Orbán Viktor szövetségesei a hatalomért küzdenek.

Szabó András, Zöldi Blanka
direkt36

Szerbiában szerezne nemzeti hullámhosszt a TV2

Nemzethes uramék béadták vala a pályázatjukat.

Vég Márton
Média

Mariusz, a lengyel békemenetelő véleménye

Beszéltünk egy 53 éves ingatlanossal, aki Budapestig buszozott Orbán Viktorért. És még a paksi bővítés és Putyin sem tudták megingatni.

plankog
POLITIKA

Csak B-terv volt Orbán jobboldali szövetsége, a projektnek Le Pen a valódi irányítója

Orbánnak így is nagy siker, hogy az övé a harmadik legnagyobb pártcsalád Európában, más kérdés, hogy Magyarország mennyit nyer azzal, hogy a Fidesz a liberális tömbből a Néppárton át a legszélsőbb jobboldali formációba lavírozta át magát.

Kolozsi Ádám
külföld

Tusk szembemegy Brüsszellel, felfüggesztené a menekültjogot

A migrációs témával fogná ki a szelet a jobboldali PiS vitorlájából, de a Bizottság szerint ezzel megsértené az ország emberi jogi kötelezettségeit.

Kolozsi Ádám
külföld

Már 100 milliárd forintos a vagyona Tiborcz Istvánnak, igaz, Mészáros Lőrincnek közben 1000 milliárdja lett

Mérföldkőhöz ért Orbán barátja és veje is „A 100 leggazdagabb magyar” című kiadvány számításai alapján.

Haszán Zoltán
gazdaság

Budapesten bujkál az Orlen volt vezérigazgatója, akit éppen elszámoltatni próbál a lengyel kormány

Daniel Obajtek ellen több ügyben is nyomoznak a lengyel hatóságok.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Vizsgálják Marine Le Pen 2022-es kampányának finanszírozását

A kampányhoz a francia szélsőjobboldali politikus 10 millió eurós hitelt kapott Mészáros Lőrinc bankjától.

Benics Márk
külföld

El Pais: Orbánék hitelezhették a Vox nevű szélsőjobboldali spanyol párt legutóbbi kampányait

Santiago Abascal pártelnök a törvényt is megsértve titkolózik arról, ki finanszírozta őket.

Kaufmann Balázs
külföld

Mészáros Lőrinccel a fedélzeten lefotóztuk a NER szolgálatába állt legújabb szuperjachtot

Az egyedi tervezésű luxushajón nincs ársapka, majdnem 30 milliárd forintba kerülhetett, és még nagyobb, mint az elődei. Mészáros Lőrincet és családját találtuk rajta.

Németh Dániel
belföld