Van, amiben Debrecen, a hajdúsági Hamburg köröket ver Budapestre: a városban már október 22-én, kedden elkezdték felszerelni az adventi díszkivilágítást.
A Dehir számolt be arról, hogy már javában zajlanak az előkészületek, idén ünnepi díszkivilágítást kap a Kossuth tér és a Piac utca mellett például a Halköz és a Szent Anna utca, valamint a Zamenhof utca is.
Gábor Zsombor városüzemeltetési osztályvezető a lapnak azt mondta, „szokás szerint „október közepén elkezdődtek a díszkivilágításnak a kivitelezési munkálatai, ezek november végén fognak felkerülni a fákra és az oszlopokra”. A fényeket advent első vasárnapján kapcsolják fel, és egészen Vízkeresztig maradnak fent. Legalább a díszkivilágításban első a város, ha már a légi közlekedésben nem.
A miniszter szerint a kormány társfővárosként tekint Debrecenre, ami olyan város lehet Magyarországon, mint amilyen Németországban Hamburg vagy München.
Vasárnaponként egy gép sem fog felszállni a debreceni reptérről. Hamburgból, Schleswig-Holstein Debrecenjéből most vasárnap reggel hat és nyolc között 26.