Kedden folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken a K. T. és további 53 vádlott, köztük volt pénzügyminisztériumi államtitkár-helyettes, volt miniszterelnökségi főosztályvezető és Palkovics László volt bizalmasa ügyében folyó tárgyalás. A második előkészítő ülés elején is megjelent az elsőrendű vádlott, habár ezúttal sem kapott idézést (három sokadrendű vádlott volt mára kihallgatásra beidézve).
K., ahogy a múlt héten, ezúttal is egy feliratos pólóban jelent meg, ezúttal azonban nem rogánozós vagy Mészáros Lőrincre utaló felirat volt rajta. A tárgyalás megkezdése előtt arról beszélt, hogy arra számít, ismét ki fogják küldeni a tárgyalóteremből, és hogy szerinte nem az a botrány, amit ő csinál, hanem amit a bíró. (A tárgyalást vezető Oláh Gaszton bíró a múlt héten azt mondta, K.-t feljelentette becsületsértés miatt.)
"Én vagyok az egyetlen fideszes az egyetlen bagázsban" – ezt is mondta, majd beszélt arról, hogy indokolatlan az igazságügyi elmeorvosi szakértői vizsgálata és hogy miután a bíró ellen ő kizárási indítványt adott be, nem is tarthatnák meg a mostani tárgyalást. Azt is bejelentette, hogy ha megtudja, milyen becsületsértéssel vádolja őt a bíró, feljelenti őt hamis vád miatt.
A tárgyalás kezdetén K.-t felszólította a bíró, hogy hagyja el a tárgyalótermet, erre ő azt mondta, hogy az első tárgyaláson sem volt lehetősége csatolni a beadványát. "Most sem lesz", mondta a bíró, és ismét kivezettette a biztonsági őrökkel K.-t. Azt is mondta, hogy ilyen öltözékben máskor sem fogja beengedni K.-t, mert az sérti a tárgyalás méltóságát. "A magyar címer?" - kérdezte már az ajtóból K., aki szerint neki joga lett volna benn maradni a teremben.
Az előkészítő ülés ezután a 20., 26. és 30. rendű vádlottak kihallgatásával folytatódott. Az ügyészség mindhármukra felfüggesztett börtönbüntetést kért.
A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott három vádlott egyike, a 20. rendű K. J. beismerte a bűnösségét. Őt bűnsegédként két rendbeli minősített hivatali vesztegetéssel vádoltak, miután a vádirat szerint 2021 nyarától tartotta a főnöke utasítására a kapcsolatot az elsőrendű vádlottal. A bíróság K. J.-t 2 év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, ez volt a vádiratban szereplő maximális büntetés, ennél csak kevesebbet kaphatott volna. Az ítélet ellen senki nem fellebbezett, így az jogerőre is emelkedett.
A másik két vádlottból a 30. rendű F. J. A. nem ismerte be a bűnösségét, a 26. rendű H. Z. pedig bár beismerte a bűnösségét, a beismerést a bíróság nem fogadta el, miután a nyilatkozatában zavarosan beszélt arról, hogy pontosan kit vesztegetett meg és milyen vesztegetésről tudott (a vádirat szerint egy rendbeli, a bíró szerint két rendbeli vesztegetést követett el, mert tudta, hogy az elsőrendű vádlottnak átadott pénz egy része tovább vándorol). Kettejük ügyében így tárgyalást tartanak majd.
A vádirat szerint az 54 vádlott öt éven át, több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő korrupciós cselekményeket követett el. Az ügyben akkora az iratanyag, nagyjából 100-120 ezer oldal terjedelmű, hogy a bírósági informatikai rendszer lefagyott, amikor megpróbálták feltölteni.
A „széles körben kiterjedt korrupciós bűncselekmény gyanújával” kapcsolatos első hír 2022. április 20-án jelent meg, amikor a Pénzügyminisztérium igen szűkszavú közleményben bejelentette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. A kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, hogy „több minisztériumban is lecsaptak” olyanokra, „akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el”, de a lap szerint csak „alacsony rangú bürokraták (…) osztályvezetői szintig terjedő kis hálózatról rántották le a leplet”.
Néhány nappal később aztán kiderült, hogy a Miniszterelnökség egy főosztályvezetője és egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár, K. T. is érintett lehet az ügyben, és hogy „kis hálózat” helyett valójában 54 személy és több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintja érintett az ügyben.
Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, a vádirat szerint az ügy főbb szereplői egymás között tolvajnyelvet használtak, és különféle álnéven vagy becenéven emlegették a többieket: Pumukli, Pulykahusi, Faszfej, Okos madár, Kudlik Juli és Görögsali neveken. A másodrendű vádlott az Öreg, a harmadrendű a Kedves álnevet kapta, a helyszíni ellenőrzéseket Gestapónak nevezték. Az elsőrendű vádlott álnevét nem írja a lap, de azt igen, hogy ő a konspiráció részeként butatelefont is beszerzett, amit évente cserélt is.
A Blikk néhány héttel ezelőtti információi szerint a nyomozás is azután indult el, hogy az ügy egyik szereplője nejlonzacskóba csomagolt készpénzzel akart luxusautót vásárolni egy szalonban. Ezt a fehér nejlonzacskót magával hozta a mostani tárgyalásra K., aki azt mondta, ez a "korrupciós szatyor".
Pulykahusi, Faszfej és a többiek – 54 vádlott, köztük volt helyettes államtitkár és miniszterelnökségi főosztályvezető áll bíróság elé egy több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő tárgyalássorozaton, amely első ülését hétfőn tartották. Egy vádlott egyezséget kötött az ügyészséggel, őt 2 év 6 hónapra és 2 millió forintos pénzbüntetésre ítélték.
A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.
A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.
Volt miniszterelnökségi és pénzügyminisztériumi dolgozók, egykori egyetemi kancellár, összesen 54 ember szerepel vádlottként uniós pénzek elsíbolása miatt a korrupciós ügyben. A hálózat vezetője 10 évet is kaphat.
K. Tamás 53 társával októberben áll bíróság elé többek között hivatali vesztegetés és visszaélés, befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt.