„A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság azzal a felkéréssel fordult hozzám és a közgyűlési frakcióvezetőkhöz, hogy Budapest Főváros Önkormányzata kapcsolódjon be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által az érdeklődők számára felkínált - kötelezettséggel nem járó, olimpiarendezési jelentkezésnek vagy pályázatnak nem minősülő - tájékozódási folyamatba” – írja Karácsony Gergely egy közleményben. Azt írja, egyeztetett a felkérésről a fővárosi frakciókkal, ami után arra jutott, hogy Budapest képviseletében főpolgármesterként részt vesz „a javasolt tájékozódásban”.
„Érdemi döntésre vagy bármiféle elköteleződésre kizárólag a Közgyűlés határozatával kerülhet majd sor. A Közgyűlés elé pedig a budapestiek előzetes megkérdezése nélkül semmilyen döntési javaslatot nem fogok beterjeszteni, illetve ragaszkodom ahhoz, hogy az országos népszavazás lehetősége is biztosított legyen” – írja a főpolgármester. Karácsony ezeken a tárgyalásokon azt fogja képviselni – írja –, hogy Budapestnek stadionépítésre nincs szüksége, ellenben jelentősen fejleszteni kell a közösségi közlekedést, a város zöld infrastruktúráját, út- és közműhálózatát és enyhíteni kell a lakhatási válságot.
Múlt héten sajtótájékoztatón jelentette a főpolgármester, hogy javasolni fogja a Fővárosi Közgyűlés tagjainak, hogy a fővárosi önkormányzat gondolkodjon közösen egy majdani budapesti olimpia megrendezésén a Magyar Olimpiai Bizottsággal. Karácsony a sajtótájékoztató után többek között arról beszélt nekünk, hogy a mostani felhívás egy költséghatékony olimpia koncepciójának a megtervezéséről szól, amiben ha megtudnak állapodni a kormánnyal, akkor az nem csak Budapestnek, hanem Magyarországnak is az érdeke lehet. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője abszurd módon minderre úgy reagált, hogy szerinte most nincs pénze Budapestnek olimpiára.
Azt javasolta, fogadják el az olimpiai bizottságok meghívását.
Attól még, hogy valaki nem szereti Orbán Viktort, ne utálja az olimpiát - javasolta a főpolgármester, aki szerint az olimpiarendezés nem a belpolitikai szereplőkről szól. És miért éri meg megegyezni a kormánnyal, ha az eddigi tapasztalatok alapján nem biztos, hogy azt be fogják tartani? Karácsony szerint ez a legnehezebb kérdés.
Onnan fúrják az olimpiát, ahonnan senki nem számított rá.