Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten kétoldalú tárgyalást folytat Mark Ruttével, a NATO főtitkárával - árulta el az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A NATO vezetője is részt vesz az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján is, amit a magyar kormánya a Puskás Arénába szervezett.
Orbán Viktor kezdetben nem támogatta, hogy Mark Rutte legyen a NATO-főtitkára, mert még holland miniszterelnökként úgy látta, hogy Magyarországnak nincs keresnivalója az Európai Unióban, ha az ország kitart a jogszabály mellett. Aztán Orbán beadta a derekát. A találkozásuk után Orbán azt mondta, nem vár bocsánatkérést Ruttétól.
A NATO előző főtitkára, Jens Stoltenberg júniusban járt Magyarországon, aki tisztázta, hogy minden NATO-n kívüli katonai akció csak önkéntesen történhessen, ahogy az a NATO alapokmányai is rögzítik amúgy.
A főtitkár megválasztásához egyhangú szavazás szükséges.
Mark Rutte szerint elfogadhatatlan ahogy a magyar kormány az LMBTQ-közösséggel bánik.
Pedig nincs két hete, hogy Orbán azt mondta, „Rutte úrnál rosszabb hírű ember a nyugati politikusok közül nincs Magyarországon”.
Az uniós csúcs szünetében Meloniról és az olaszokról is beszélt.
A miniszterelnök Jens Stoltenberggel tárgyalt szerda délelőtt.