A szervezők is megerősítették, hogy jövőre nem lesz Balaton Sound

fesztivál

„Hónapok teltek el az idei Balaton Sound óta és Ti még nem hallottatok felőlünk. Azért hallgattunk eddig, mert nehéz döntés előtt álltunk, amit alaposan kellett mérlegelnünk. A világjárvány óta kibillent gazdasági helyzet következményei sajnos a Balaton Soundot is utolérték” – olvasható a fesztivál Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

A szervezők azt írják, a koronavírus-járvány óta eltelt 3 évben mindent igyekeztek megtenni, hogy a fesztivál a nehezített pályán is működni tudjon, de a megszokott színvonalon 2025-ben biztosan nem tudják megrendezni a Soundot.

„Újra kell gondolnunk a jövőt, ehhez pedig időre van szükségünk. Szomorú szívvel jelentjük be tehát, hogy 2025-ben kényszerpihenőre vonul a Balaton Sound, így jövőre biztosan elmarad”.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere júliusban azt mondta, hogy az elektronikus zenei fesztivált szervező Sziget Zrt.-nek 2024-ig volt lehetősége megtartani a rendezvényt. Új szerződésről pedig már az újonnan, októberben felálló képviselő-testületnek kell tárgyalnia.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A Balaton Soundot először 2007-ben rendezték meg Zamárdiban. Az EDM zenei stílus által dominált rendezvény a 2010-es évek közepén élte a fénykorát, a legtöbben pedig 2019-ben látogattak ki a rendezvényre. A koronavírus-járvány előtti utolsó évben 172 ezren buliztak Zamárdiban. A Sound a 444 életében is fontos szerepet töltött be. A fesztiválon forgattuk a Yolo-világ első és második évadát, a Sound Rotationt, a Csábítás Akadémiáját és nagy visszhangot kiváltó megrendezett riportunkat is, de a családalapításról is kérdeztük a soundereket. A 2013-as fesztivált pedig percről percre közvetítettük.

Kapcsolódó cikkek