Lukasenko: Isten ments, hogy nőt válasszanak meg Belaruszban

külföld

Alekszandr Lukasenko belarusz elnök nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd Belaruszban is hasonlóan politizálnak majd, mint Amerikában, de szerinte egyelőre más a politikai stílus. Egészen pontosan „nem nőies” a belarusz politikai stíl, merthogy Lukasenko szerint „a nőnek nőnek kell lennie”.

Fotó: GAVRIIL GRIGOROV/AFP

„Isten ments, hogy nőt válasszanak meg Blaruszban” – mondta Lukasenko, aki szerint az elnöki hivatás „a legnehezebb munka, és nem szabadna így leterhelni egy nőt”.

Azt is elmondta, hogy nem kéne áthárítani a felelősséget a nőkre. „Csodálom a nőket, egyáltalán nem kisebbítem a szerepüket. De ott kell lenniük, hogy támaszkodhassunk rájuk, hogy erős támaszt nyújtsanak.”

Az országban legközelebb jövőre, január 26-án tartanak elnökválasztást, és hát nem valószínű, hogy Lukasenkonak rettegnie kellene egy női elnöktől, ugyanis ő vezeti az országot 1994 óta, és nem sok jel utal arra, hogy engedni fogja leváltani magát. Romantikusan szexista megjegyzései valószínűleg 2020-as ellenfelének, Szvjatlana Csihanouskajának szóltak.

Legutóbb 2020-ban tartottak elnökválasztást, ami után tüntetők vonultak az utcákra, mivel az eredményeken egyértelműen látszott, hogy Lukasenko elcsalta a szavazást. A belbiztonsági erők brutálisan szétverték a tüntetőket, néhol még az éles lőszer használatától sem riadtak vissza. Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe, sokakat megvertek, voltak, akiket meg is öltek.

És a következmények? A tüntetéseket szétverő rendőröket kitüntették, Lukasenka hatalma szilárdabb, mint valaha, és még a magyar külügyminiszter is olyan lelkesen utazgat Minszkbe, mintna nem is látta volna Szíjj László jachtján, mit történik az utcákon. Még a fehérorosz kormány is úgy számol, hogy az elnökválasztás utáni két évben több mint 200 ezer ember hagyta el az országot. Azóta nagyjából minden ellenzékinek tekinthető szereplő külföldre menekült vagy börtönbe került. (Politico)

Kapcsolódó cikkek

Összecsaptak a tüntetők az utcákra vezényelt különleges erőkkel Minszkben, Lukasenka győzelmének kihirdetése után

Az ellenzék biztos a csalásban. A tüntetők barrikádokat emelnek, a rohamrendőrök gumilövedékeket is bevetettek. Az első videókon heves összecsapások láthatók.

Uj Péter
külföld

A fehérorosz választási bizottság szerint Lukasenka 80,23 százalékkal győzött

Az ellenzék szerint viszont elcsalták az elnökválasztást. Egy tüntető meghalhatott a szavazás utáni összecsapásokban.

Czinkóczi Sándor
külföld

Sokan megsérültek, amikor a rendőrség kiszorította a tüntetőket Minszk központjából

Vízágyúkkal és gumilövedékkel oszlatták a tiltakozó tömeget.

Czinkóczi Sándor
külföld

Éles lőszerrel lőttek a rendőrök a tüntetőkre Fehéroroszországban

A belügyminisztérium szerint a rendőrök életét védték ezzel.

Horváth Bence
külföld

Több mint 33 ezer embert vettek őrizetbe a hatóságok Fehéroroszországban a kormányellenes tüntetések kezdete óta

900 esetben büntetőeljárás is indult, ezek többsége szabadságvesztéssel és súlyos bírság kiszabásával végződött.

Neuberger Eszter
külföld

Verés és kínzás nyomai látszanak az őrizetből kiengedett fehérorosz tüntetőkön

Elkezdték szabadon engedni a hat napja tartó kormányellenes tüntetéssorozat letartóztatott résztvevőit.

Neuberger Eszter
külföld

Meghalt a harmadik fehérorosz tüntető is: fejbe lőtték

Henadzij Sutov a délnyugat-fehéroroszországi Bresztben kapott lőtt sebet egy tüntetésen.

Herczeg Márk
külföld

Lukasenka kitüntetést adott azoknak a rendőröknek, akik segítettek leverni a tüntetéseket

Közben a rendőrök egy része megtagadta a szolgálatot.

Czinkóczi Sándor
külföld

Két évvel a nagy tömegtüntetések kezdete után már csak a csodában és az ukrán győzelemben bízik a belarusz ellenzék

Ukrán győzelem nélkül nincs szabad Belarusz, szabad Belarusz nélkül Ukrajna sincs biztonságban. Így látják az emigrációban élő fehérorosz ellenzékiek, akik az illúzióikat elveszítették, de a reményt és a hitüket nem. Kereken két évvel ezelőtt, 2020. augusztus 9-én kezdődtek a Lukasenko-rezsimet megrázó tüntetések.

Gazda Albert
külföld

Kedves Szergejek – kezdte minszki beszédét Szijjártó Péter

Nagyon boldogan ment Minszkbe, bár tudja, emiatt súlyos kritikákat kaphat „Európa bizonyos részein”.

Haász János
külföld

Szijjártó lebukott: a Lady MRD nevű NER-es luxusjachton nyaralt a családjával, közben olyan fotókat posztolt, mintha az irodájában dolgozna

A magyar újságírás James Bond-nagyjelenete volt, amikor Szijj László oligarcha jetskis biztonsági emberei kergették az Adrián az Átlátszó gumicsónakját.

Szily László
politika

A fehérorosz kormány szerint több mint 200 ezren hagyták el Belaruszt az elnökválasztás utáni két évben

„Mindegyiket ismerjük. De arról beszélni, hogy politikai vagy nem politikai megfontolásból történt a kiutazás, nem minden esetben helyénvaló” – mondta a minszki belügyminisztérium migrációs és állampolgársági kérdésekkel foglalkozó részlegének vezetője.

Herczeg Márk
külföld