Jair Bolsonaro volt brazil elnök „teljes mértékben” tisztában volt az utódja, Lula da Silva megválasztott elnök ellen két évvel ezelőtt kitervelt merénylettel - idézte a brazil szövetségi rendőrség jelentését csütörtökön a CNN Brasil helyi hírcsatorna.
E szerint a rendőrség további 36 személyt gyanúsít azzal, hogy közük volt a tavalyelőtti hatalomátvételi kísérlethez, illetve más bűncselekményekhez. Az ügyben Bolsonaro kormányának vezető tagjai, korábbi alelnökjelöltje, az akkori védelmi miniszteri tisztséget betöltő Walter Braga Netto és Augusto Heleno nemzetbiztonsági tanácsadó is érintett.
A vonatkozó rendőrségi jelentést előbb a legfelsőbb bíróságnak kell benyújtani, ahol a legfőbb ügyész kezébe kerül a vádemelésre vonatkozó döntés.
Jair Bolsonaro politikai indíttatású támadásnak nevezte az ellene felhozott vádakat egy korábbi nyilatkozatában. A volt elnök korábban közölte, hogy 2026-ban újból indulni tervez a brazil elnökválasztáson.
Kedden a brazil rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vettek öt embert, akiket a merénylettervvel gyanúsítanak. Közlése szerint a rendőrség egy „Zöld és sárga tőr” fedőnevű részletes tervet leplezett le, amelyből kiderült, hogy 2022. december 15-én akarták meggyilkolni az októberben megválasztott elnököt és alelnököt.
Bolsonaro ellen számtalan bírósági eljárás folyik, sokak szerint ezért is keresett menedéket egy ponton Magyarország nagykövetségén. (via MTI)
A történtek után átvilágítják az alkalmazottakat, hogy kiderüljön, kik állhattak kapcsolatban a volt elnök köreivel.
A nagykövetségen való menedékkeresés a bírósági döntések, például a börtönbüntetés elkerülésének egyik eszköze. Pláne, ha valakinek már bevonták az útlevelét, mint a bukott brazil elnöknek. Közben a magyar nagykövetnek elmagyarázták a brazil külügyben, hogy a két ország viszonyáról a hatalmon lévő kormánnyal kell egyeztetni.