November 25-én személyesen Orbán Viktor nyitja meg a Puskás Múzeumot. A Puskás Aréna toronyépületében berendezett kiállítás a névadó pályafutása mellett az Aranycsapat tagjait is bemutatja majd.
A sajtómeghívó szerint a múzeum alapítóinak az a célja a kiállítással, „hogy azok, akik személyesen már nem gyönyörködhettek játékukban, nem érezhették át azt a büszkeséget, ami minden magyar szívét megdobogtatta, a Puskás Múzeumot bejárva átérezhessék, milyen felemelő érzés volt, amikor a magyar labdarúgás sztárjai játékukkal meghódították a világot.”
A múzeum megnyitása már csak azért is hírértékű, mert kialakításával még 2019 áprilisában bízta meg a kormány a Terror Házáért is felelős, Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt. Ehhez pedig 3,9 milliárd forintot is biztosított.
A kiállítást az eredeti tervek szerint 2020 áprilisában nyitották volna meg, mégpedig azért, hogy a látogatóközpont az Európa-bajnokságon már fogadhasson vendégeket. A múzeum azonban sem 2020-ra, sem 2021 áprilisára nem készült el, így a koronavírus-járvány miatt egy évvel elcsúsztatott Európa-bajnokság úgy ment le, hogy Puskás életével nem ismerkedhettek meg a külföldi és a magyar szurkolók. A csúszást 2021 júniusában a pandémiával indokolta a közalapítvány.
A múzeum eredeti terveiről ebben a cikkben írtunk bővebben.
A tervek szerint a Puskás Arénában tavaly áprilisban kellett volna átadni a Puskás Múzeumot, amire 3,9 milliárd közpénzt adott a kormány. De máig nem készült el, bár most kötöttek rá egy 1,9 milliárdos szerződést. A hagyaték pedig egyelőre Felcsúton van.
Schmidt Máriáék milliárdokból interpretálják a Puskás- és az Aranycsapat-sztorit. Monumentális fémszobrok, Puskásék küzdelme a pártvezetőkkel, és lesz még néhány furcsa csavar. Erre volt igény.