Jó reggelt! Kellőképpen sokszínű napot tudhatunk magunk mögött, nézzék csak!
4 kiemelt cikk:
A közgyűlés napján felidéztük, hogy Kiss Ambrushoz ragaszkodik a főpolgármester, de a Tisza hallani sem akar róla. Hogyan lett ennyire megosztó egy szürke eminenciás, aki egykor még kitüntetést is kapott azért, mert egyeztetéseket és megállapodásokat hangolt össze?
Aztán a közgyűlésen összecsapott Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid, aki annyira hevesen hibáztatta Lázár Jánost, hogy a fideszes Gulyás Gergely felajánlotta, főz neki egy hársfateát. A fővárosi drogstratégiát is tárgyalni akarta a Fidesz, amelynek képviselői a tiszásokat cukkolták, hogy azok nem mernek hozzászólni Magyar Péter jóváhagyása nélkül.
Aztán estére komoly eredményeket is hozott a közgyűlés: nagy változások jönnek a budapesti parkolásban 2026-tól. Leszerelik a parkolóautomatákat városszerte, és árakat emelnek.
A keddi nap nagy visszatérője Szájer József volt, akinek szerdára is jutott egy nyilatkozata, amiben elmondta, miről nem akar nyilatkozni. Az ereszes dologról eleve nem is kérdezték, de azt is megfogadta, hogy gender kérdésekről sem beszél a személyes érintettsége miatt. Érti, aki érti!
De szerdán ugyanott és ugyanazok már Csurka István dicséretét zengték. És ahogy Szájernál is hallgatni kellett arról, úgy Csurkánál is hallgattak amarról. Hamarosan szobrot is állít neki pár fideszes, és ha azt hiszik, ez valami vicc, akkor majd törölgetem a könnyeiket.
A 444 információi szerint a kormány 80 milliárd forint körüli összeget kínál a Magyar Tudományos Akadémiának a kutatóintézeti ingatlanjaiért, noha az MTA vagyonbecslése szerint azok megközelítőleg 150 milliárd forintot érnek.
Egy minisztériumi szakember névvel és arccal beszélt róla, hogyan bontatnak el műemlék épületeket a NER urai.
Az NH Capital Kft. egy időben a Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó NHB leányvállalata volt. Tulajdonosa, Hauser Zoltán jó üzleti viszonyban állt Szemereyvel, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérével. Most viszont 133 milliós adóssága miatt árverezik a céget, amit már 300 000 forintért is megvehetnénk.
Nagy Márton amúgy pont most mondta el, hogy „nem azért haragszom Matolcsyra, mert kirúgott, hanem mert utánam nyúlt, el akart lehetetleníteni”.
Amíg eljátszogattak ezzel, a forint újabb mélypontra került.
Tagadta a bűnösségét a korrupciós óriásperben Varga Mihály volt helyettes államtitkára és Palkovics László volt bizalmasa is. Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.
Hírleveleinkre itt lehet feliratkozni!
Nagyon rossz volt az időzítése, neki ugyanis mindenben túl korán volt igaza. Ezt mondja róla Schmidt Mária 2024-ben. Ehhez képest 1992-ben Kövér László még arról beszélt: szalonképessé tették a náci nézeteket azzal, hogy a parlamentben vitáztak Csurka írásáról.
Kiss Ambrushoz ragaszkodik a főpolgármester, de a Tisza hallani sem akar róla. Hogyan lett ennyire megosztó egy szürke eminenciás, aki egykor még kitüntetést is kapott azért, mert egyeztetéseket és megállapodásokat hangolt össze?
Úgy tudjuk, az MTA elnöksége „a kisebbik rossz jegyében” már rábólintott a vételi ajánlatra: így gyűri le a tudósokat két felvonásban a NER, ha két hét múlva az Akadémia közgyűlése is az elvárások szerint szavaz.
Az NH Capital Kft. egy időben a Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó NHB leányvállalata volt. Tulajdonosa, Hauser Zoltán jó üzleti viszonyban állt Szemereyvel, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérével. Most viszont 133 milliós adóssága miatt árverezik a céget, amit már 300 000 forintért is megvehetnénk.
Összecsapott Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid, aki annyira hevesen hibáztatta Lázár Jánost, hogy a fideszes Gulyás Gergely felajánlotta, főz neki egy hársfateát. Ebbe már Karácsony is beszállt.
Több fideszes azzal heccelte őket, hogy Magyar nélkül nem mondhatnak semmit.
2026-ra leszerelik a parkolóautomatákat, áremelés és a belvárosban hétvégente is fizetős parkolás jöhet.
Hadházy szerint a Fidesz és a MOB „a kiváló sportembereket tolja maga előtt”, hogy a nép ne dönthessen róla, akar-e olimpiát vagy sem. Az Alkotmánybíróságnál pattog a labda.
De ennél egyértelműbben nem akart fogalmazni.
„Nehogy már úgy csináljunk, hogy Oroszországban cenzúra van, miközben Angliában meg Németországban egy kommentért elviszik, és súlyos pénzbüntetésre meg börtönbüntetésre ítélik” az embereket – mondja a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
Bátonyi Péter állításait dokumentumokkal is alá tudta támasztani, valószínűleg épp ezért rúgták ki azonnal. Hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesz Gulyás Gergely és az országos főépítész ellen.
A miniszter szerint egyedül Orbán Viktor miniszterelnök bízott benne, ő pedig reméli, hogy ezt a bizalmat részben megszolgálta. Nagy az Indexnek beszélt arról is, hogy mi vár a kis és közepes cégekre.
A rubel már a padlón, a lengyel zlotynak már csak hátát látjuk.
Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.