Százak, de akár ezernél is többen halhattak meg egy Franciaországhoz tartozó szigetet letaroló ciklonban

külföld

Bár az első, szombati hírek arról szóltak, hogy csupán 14 halálos áldozata volt az Afrika keleti partjainál, Madagaszkártól északra lévő Mayotte szigeten átvonuló Chido trópusi ciklonnak, vasárnapra úgy tűnik, hogy a katasztrófa sokkal súlyosabb Miután helyi idő szerint délután fél négy körül le tudott szállni az első segélyszállítmányt és egészségügyi dolgozókat szállító gép, a Le Figaro arról írt François-Xavier Bieuville prefektust idézve:

„Bizonyára több száz haláleset van. Talán átlépi az ezret, de akár elérheti a néhány ezret is”.

A 374 négyzetkilométeres, tehát nagyjából kétharmad Budapestnyi szigetet körülbelül 320 ezren lakják. A lap szerint a szigeten, ami Franciaország legszegényebb megyéjének számít, apokaliptikus a helyzet, az állam képviselője szerint az összes áldozatot nem is fogják tudni megszámolni. A Figaro azt írja, hogy eddig egy csaknem húszfős egészségügyi csoport, továbbá több mint 160 polgári védelmi dolgozó és tűzoltó érkezett a szigetre Franciaországból.

A sziget fővárosának, Mamoudzounak a polgármestere, Ambdilwahedou Soumaila azt mondta: a város a „káosz színtere” lett, a 70 ezer lakosú településen semmit nem kímélt meg a 220 km/órás szélviharral átvonuló ciklon. Az AFP hírügynökség képei is súlyos pusztításról árulkodnak.

Fotó: DANIEL MOUHAMADI/AFP
Fotó: DANIEL MOUHAMADI/AFP
Fotó: DANIEL MOUHAMADI/AFP
Fotó: DANIEL MOUHAMADI/AFP
Fotó: HANDOUT/AFP