Megvette az Inforádió 75 százalékát az Orbán Balázs vezette Mathias Corvinus Collegium, közölte a szervezet szerdán. A fennmaradó 25 százalékos tulajdonrész a rádiót alapító és vezető Módos Mártonnál marad. Az MCC közleménye szerint
„az Inforádió szakmai filozófiája nem változik: továbbra is a „Tárgyilagosság szerethető” mottó jegyében, változatlan csapat készíti a hírrádiót és a hírportált egyaránt.”
A felvásárlást Szalai Zoltán főigazgató azzal indokolta, hogy ezzel „a Collegium intézetei, szakmai műhelyei és hallgatói ezzel a lépéssel olyan platformot kapnak, amely hitelesen és széles körben tudja bemutatni munkájuk eredményeit.”
Az MCC-ről sokat írtunk: a tehetséggondozóként indult intézmény portfóliója mára politikai előadásokkal töltött fesztiváltól Tucker Carlson meghívásán és a Libri könyvkiadó birtoklásán át a brüsszeli softpower-tevékenységig terjed, a Gellérthegyen éppen épül az új központja, persze mindeközben az eredeti tevékenységét, a tehetséggondozást is csinálja – rendszeresen fellángol a vita, hogy ezt politika- és ideológiamentesen teszi, vagy „fideszes janicsárképzőként” működik.
Végigültük az MCC Fesztivál Nagyszínpadján tartott előadásokat, meglepő módon Kunhalmi Ágnest is megtapsolták, és kiderült az is, hogy Orbán nem árul mást, mint Klaus Schwab.
Magyarország 2023-ra egyre inkább tűnik a nyugati világ berozsdált, vagy igazán sose tündökölt konzervatív szereplőinek roncstelepének, ahova jó pénzért hív előadókat az MCC, hogy azok egyetértően bólogassanak a kormányzati politikára.
Az MCC eddig kisebbségi részvényese volt a Librinek, a mostani vásárlással több mint 98 százalékra növelte a részesedését.
A szólásszabadságra hivatkozva.
Saját kápolnája és sportközpontja is lesz a Fidesz kedvenc tehetséggondozójának.