Csütörtökön várhatóan ítélet születik Giséle Pelicot ügyében, akit férje, Dominique Pelicot 2011 és 2020 között rendszeresen elkábított, majd más férfiakkal együtt megerőszakolta.
A francia ügyészek a maximálisan kiszabható 20 éves börtönbüntetést kérték a 72 éves Dominique Pelicot-ra, de az ügyészség a Giséle-t megerőszakoló más férfiakra is börtönbüntetést kért. Összesen ötven férfit vádoltak meg Pelicot mellett, többségük elismerte, hogy bántalmazta nőt, de tagadta a nemi erőszakot, azt hitték, hogy a pár játékában vesznek részt. A súlyos nemi erőszakkal vádoltak esetében 10-től 18 évig terjedő büntetésre, míg a szexuális erőszakkal vádoltak esetében négy évre lehet számítani. Egy férfi szökésben van, és távollétében folyik ellene eljárás.
A hétfői tárgyaláson az 50 férfi közül körülbelül egy tucatnyian kértek bocsánatot Gisélétől, néhányan viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy nem állt szándékukban megerőszakolni a nőt. A többiek nem kívántak felszólalni. Dominique Pelicot az utolsó szó jogán a volt felesége bátorságát méltatta.
Az ügyről a per szeptemberi kezdetén itt írtunk, majd beszámoltunk a feleség, Giséle Pelicot és a gyerekei vallomásairól, illetve egy podcastban is foglalkoztunk a rettenetes bűnténnyel. (Guardian)
Közel százsszor történt meg ez. Az ügy sokkolta Franciaországot, hiszen a főszereplő család a felszínen boldog életet élt, az erőszaktevők pedig igazi átlagemberek voltak, gyakran saját családdal, gyerekkekkel.
„Nőgyógyászati problémáim voltak, és egyes reggeleken olyan érzéssel ébredtem, mintha elfolyt volna a magzatvizem. A jelek megvoltak, de sosem tudtam, hogyan dekódoljam őket” – mondta a bíróságon a francia nő, akit a férje rendszeresen bedrogozott, hogy idegen férfiak erőszakolhassák meg.
A férje által egy évtizeden át rendszeresen elkábított és megerőszakolt, illetve másokkal megerőszakoltatott Gisèle Pelicot gyerekei vallomást tettek a bíróságon.
Októberben állt bíróság elé Giséle Pelicot, az a hetvenes éveiben járó francia nő, akit a férje egy évtizeden keresztül rendszeresen elkábított, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott fel magukhoz, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt. Milyen nagy tanulságokat vonhatunk le a Pelicot-ügyből? Miben más a két ország a nőjogok terén? Mi az a beleegyezésre vonatkozó záradék? A Tyúkól vendégei a Patent Egyesület munkatársai.