Várkonyi Andrea Mészáros Lőrincről: Itthon továbbra sem engedem, nem bírom, ha a konyhában más sertepertél

ünnep

Várkonyi Andrea karácsonyi témákról adott rövid interjút a 24.hu-nak, miután napokkal ezelőtt megmutatta, hogy nála már áll a fa.

A lap kérdésére, hogy miként telnek az ünnepek Várkonyi és Mészáros Lőrinc otthonában, és hogy „gyerekkorából megmaradt-e olyan emlék számára a karácsonyról, amiről szívesen mesél a lányának és a férjének is”, Várkonyi azt válaszolta: „A karácsony szeretetét hoztam magammal, és amióta saját családom van, megszületett a lányom, próbáltam ugyanezt továbbadni. Ma már együtt sütünk bejglit, és ahogy nő fel, évről évre többet tud benne segíteni. Ez például hagyománnyá vált. A képen, amit kiraktam, csak a töredéke látszik annak, ahogy a lakásunk egyébként kinéz. Nyakig úszunk a karácsonyban.”

Fotó: Várkonyi Andrea/Instagram

Azt is elmondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy szenteste ő, a lánya és a férje, vagyis Mészáros Lőrinc jelentik a bázist otthon, és aznap a szűk családi körből bárki meglátogathatja őket. Karácsony első napján majdnem ötvenen összegyűlnek, mert ahogy Várkonyi fogalmazott, „tényleg nagy a család, olaszos”.

Miután tavaly azt mondta, férjének nem nagyon van engedélye belépni a konyhába, a kérdésre, hogy változott-e ez a helyzet, Várkonyi azt mondta: „Itthon továbbra sem engedem, nem bírom, ha a konyhában más sertepertél. Egyébként tud főzni, jó a tipikus férfi kajákban, mikor bográcsozás, kerti sütögetés van terítéken. És jó húslevest is főz, remek libát süt! Idén kitalálta, hogy ezeket megvalósítja majd huszonötödikén. Most boldog, hogy lett szerepe.”

Kapcsolódó cikkek