Lelőttek egy férfit Németországban, aki ellopott egy markológépet, majd egy járőrautónak hajtva súlyosan megsebesített egy rendőrt

külföld

Egy nagyjából négyezer fős németországi kisvárosban, Grünsfeldben egy férfi ellopott egy építőipari cég telephelyéről egy markológépet, amivel ámokfutásba kezdett. Miután a telephelyen a teljes építőipari készletet tönkretette, útnak indult, közben több járművet megrongált.

A várostól nyolc kilométerre lévő Tauberbischofsheimbe hajtott, ahol egy autókereskedés területén folytatta törés-zúzást. Végül egy rendőrségi járőrautónak ütközött, amit szintén összetört, és egy, a törött autóba beszoruló rendőrnőt súlyosan megsebesített.

Forrás

A sofőrt a rendőrök egy lövéssel megállították, a lövésbe a férfi a helyszínen meghalt, írja a Spiegel a dpa hírügynökség nyomán, egy rendőrségi szóvivőre hivatkozva. A tettének indítékai és egyéb részletek egyelőre ismeretesek. A sérült rendőr kórházba került. A rendőrségi fegyverhasználat jogszerűségét is vizsgálják.

Grünsfeld város az ország délnyugati szövetségi államának, Baden-Württembergnek az északi szélén van, nagyjából egyenlő, körülbelül száz kilométernyi távolságban az állam fővárosától, Stuttgarttól, valamint Frankfurttól és Nürnbergtől.