Robert Fico szlovák kormányfő azzal fenyegette meg Ukrajnát, hogy csökkenti az országban élő több mint 130 ezer ukrán menekültnek nyújtott pénzügyi segélyt, amiért az január 1-jével leállította az orosz földgáz szállítását területén keresztül Szlovákiába, írja a Euronews.
A Facebookon közzétett videóban Fico azt mondta, hogy pártja, a Smer, a támogatás csökkentése mellett fontolóra veszi az Ukrajnába irányuló áramszállítás leállítását is. A politikus követelte továbbá a gáztranzit újraindítását és pénzügyi kártérítést a szerinte elszenvedett veszteségek miatt.
Azt már egy éve tudni lehetett, hogy Ukrajna nem akarja meghosszabbítani a december 31-én lejáró tranzitszerződését a Gazprommal. Bár ezzel Kijev is évi 800 millió eurós tranzitdíjról mondott le, az oroszokat hatmilliárd euró bevételtől fosztották meg, tovább csökkentve az orosz szárazföldi gázexportot Európába. Bár sokan abban bíztak, hogy valamilyen trükkel az utolsó pillanatban mégis meg fognak állapodni, a csoda elmaradt. Ez anyagilag a drágább alternatív beszerzési források miatt Szlovákiát is rosszul érinti.
Fico már év végén közölte, hogy válaszul Pozsony leállíthatja az áramszállításokat Ukrajnába. Válaszul Zelenszkij azt mondta: „Úgy tűnik, Putyin parancsolta Ficónak, hogy Ukrajna ellen nyisson egy második energiafrontot a szlovák emberek kárára.” A szlovák kormány erre is reagált, azt mondták elutasítanak minden ostobaságot, amit „Zelenszkij ukrán elnök által alaptalanul fantáziált második energiafront megnyitásáról, valamint a Vlagyimir Putyinnal kötött kitalált szövetségről is”.
A Kreml saját kitartottjainál okoz akut humanitárius válságot, hogy megrendítse a nyugatbarát moldáv vezetést, akiket közben ugyanúgy neonáciznak már, mint Kijevet. A szokásos forgatókönyvből dolgoznak: a kisebbségi kártyát is megpróbálják kijátszani, és azokat lökik a kerekek alá, akiket állítólag meg akarnak védeni.
Szlovákia azzal fenyegetőzik, hogy leállítja az áramexportot Ukrajnába, tovább súlyosbítva az áramszüneteket.
Az év végén lejáró orosz gáztranzitról is szó lehetett, amelyet az ukrán elnök nem hajlandó meghosszabbítani.
„Elutasítunk minden ostobaságot a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által alaptalanul fantáziált második energiafront megnyitásáról, valamint a Vlagyimir Putyinnal kötött kitalált szövetségről is.”