Megtörtént a házkutatás Delhusa Gjon budapesti otthonában – írja a Blikk, ami szerint kivonultak a rendőrök a zenészhez, és azt a két igazolványt keresték, amikkel korábban egy szabálytalan parkolás miatti bírságot akart megúszni.
Delhusa Gjon ellen azért zajlik eljárás, mert amikor tilosban parkolt, rendőrigazolványnak látszó iratot felmutatva próbálta hatósági személynek kiadni magát, hogy elkerülje a büntetést. (Majd Delhusa Gjon egyfajta újbudai Kern Andrásként napokkal később megint tilosban parkolt szinte ugyanott.)
Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté nemrég azt mondta, azt várja, hogy Delhusa Gjon egy kicsit szerényebben álljon az élethez.
Az énekes nagyon rövid ideig volt az IPA tagja, még 2000 környékén, azóta egyetlen tagszervezetnek sem tagja, a nonprofit szervezet igazolványát pedig egyébként sem lehet használni ilyen helyzetekben.
Őrsi polgármester játékos húzással vágta át a gordiuszi csomót.
A 69 éves énekest ugyanannál az újbudai vasúti felüljárónál kapták rajta.
Sötét parkolási ügyek Újbudán.