Inni veszélyes – de mi nem az?

életmód

Aki nem iszik, tovább él – mondják a gasztroenterológusok, és az országban szétnézve nem nehéz egyetérteni ezzel: piálásban a világ élmezőnyében vagyunk, miközben az uniós átlagnál 4,5 évvel korábban halunk meg.

Sörivó verseny az Igal Gyógyfürdőben rendezett Oktoberfesten, 2024 októberében
Fotó: Bankó Gábor/444

Az Egészségügyi Világszervezet szerint világszerte túl lassan csökken az alkoholfogyasztás, elérhetetlenné vált a célkitűzés, hogy 2030-ra a 2010-es szint ötödével csökkenjen. Pedig az alkoholfogyasztás visszaszorításáért kampányoló Alcohol Change UK több mint egy évtizeddel ezelőtt indította el a „száraz január” kampányát, és idén állítólag már a brit férfiak egyharmada próbál nem inni ebben a hónapban. Ráadásul eleve egyre kevesebbet isznak a nyugati fiatalok.

De ha az alkoholbetegektől eltekintünk (ami nehéz, tekintve, hogy Magyarországon 800 ezren lehetnek), már nem biztos, hogy teljesen igazuk van a zéró tolerancia mellett kiállóknak. Legalábbis emellett érvel az Economist cikke.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Ne igyál, tovább élsz!

Mostantól mindenki számára elérhető podcastunk. Dr. Schwab Richárd gasztroenterológus elmagyarázza, mit művel az alkohol a belekben, és miért jó koplalni.

Uj Péter
podcast

Hogyan iszik a magyar, és mit tesz vele a szesz?

A sör, a bor és a tömény nagyjából egyenlő mértékben domináns. Sok fontos adat hiányzik, hogy tisztább képet kaphassunk a hazai helyzetről, de az biztosnak látszik, hogy a szabad pálinkafőzés mindent borított.

Horváth Bence
életmód

Négy és fél évvel korábban halnak a magyarok, mint az uniós átlag

A madridi régióhoz képest pedig még nagyobb a lemaradásunk.

Molnár Kristóf
ÉLET

A sörivó versenyt Péter nyerte, de az erkölcsi győztes Károly

Fényképes beszámoló a magyar és német szabadidős kultúra szerelemgyerekéről, az ország egyetlen medencés Oktoberfestjéről.

Bankó Gábor
ÉLET

WHO: Túl lassan csökken a globális alkoholfogyasztás

Elérhetetlenné vált az Egészségügyi Világszervezet célkitűzése, hogy 2030-ra a 2010-es szint ötödével csökkentsék az alkoholfogyasztást.

Herczeg Márk
Egészségügy

Piálni nem menő

Egyre kevesebbet isznak a nyugati fiatalok. Van bajuk anélkül is elég.

Rényi Pál Dániel
italozás

Zacher: 800 ezer alkoholbeteg él Magyarországon

Szinte minden családra jut egy.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Már csak heti két alkoholos italt ajánlanak Kanadában az új iránymutatás szerint

A korábbi, 2011-es ajánlás szerint ez nők esetében még 10, férfiak esetében pedig 15 ital volt.

Mészáros Juli
Egészségügy

Már nagyon kevés alkohol fogyasztása is ártalmas lehet

Erre jutott egy gigantikus kutatás.

Horváth Bence
Egészségügy

Kiakasztotta az olasz termelőket, hogy Írországban egészségügyi figyelmeztetést tennének az alkoholos italokra

Olaszország legnagyobb gazdálkodói egyesülete az ország elleni „közvetlen támadásnak” minősítette a „rémisztő” figyelmeztetéseket.

Herczeg Márk
élelmiszer