Miközben a november elsejei újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt tüntető egyetemisták bejelentették, hogy hétfőn 10 órától 24 órára lezárják Belgrádban az egyik legfontosabb csomópontot az autópályán, a Szabad Magyar Szó azt írja, vasárnap este a Blic úgy értesült, a kormány fontos bejelentésre készül.
A lap szerint az egyetemisták szervezetten indultak el a csomóponthoz hétfőn reggel, terveik szerint a blokád január 27-én 10 órakor kezdődik, és 24 órán át tart. 11:52-kor 15 perces csenddel adóznak az áldozatok emlékének, este nyolckor pedig a tüntetők telefonjainak fényei mellett felolvassák követeléseiket.
A SzMSz arról, hogy hétfőn délután „fontos bejelentésre készül Aleksandar Vučić szerb államfő", azt írja, hogy szakértők szerint több lehetséges forgatókönyv is terítéken van, ezek közül az egyik a rendkívüli állapot bevezetése.
„A rendkívüli állapot megszavazása csak akkor lehetséges, ha kevés tüntetőről van szó. A többség ellen ezt lehetetlen megtenni, mert az rosszul végződne, és a kormányzati apparátus azon részei is érintettek lennének, amelyek nem korruptak – mondták a Danasnak nyilatkozó szakértők a rendkívüli állapot bevezetésének lehetőségéről.
Szerbiában november óta tartanak tiltakozásokat, miután november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, a tragédiában tizenöten meghaltak, a történtekért pedig azóta sem vállalta senki az egyértelmű felelősséget.
A tragédia után korrupcióellenes tüntetések kezdődtek, az egyetemisták már negyven egyetemet foglaltak el, és rendszeresen tüntetnek Aleksandar Vučić elnök kormánya ellen. A kormány azt állítja, hogy a tüntetéseket külföldi hatalmak finanszírozzák, közben pedig a tüntetőknek is próbálnak engedményeket tenni: december elején nyilvánosságra hozták az újvidéki vasútállomás építésével kapcsolatos összes dokumentumot.
Bár a szerbiai vasútállomás épületét többször is felújították már, legutóbb a Budapest-Belgrád vasútvonalat építő kínaiak dolgoztak rajta, de a most leszakadt erkélyhez 1965 óta nem nyúltak.
Az elmúlt évek összes nagy állami beruházásánál hasonlóan járt el Goran Vesić. Az újvidéki tragédiáért így papíron egy magyar államtitkár is felelős.
Felújítottnak számít-e egy vasútállomás, ha a védőtetőhöz a kínai kivitelező állítólag nem nyúlt hozzá? És csakugyan nem nyúlt hozzá? Az épület első kampányátadásán Orbán Viktor és Aleksandar Vučić is beszédet mondott. A szerb miniszterelnök közben Sanghajban köt újabb üzleteket a kínaiakkal.
A dokumentumok a belgrádi kormány szerint egy esetleges bűncselekmény elkövetésére utalnak.