Videóra vette egy ausztrál nő, ahogy fel nem írt gyógyszereket ad be csecsemőjének, akin emiatt később két agyműtétet is végre kellett hajtani

külföld

Azzal vádolnak egy ausztrál nőt, hogy pénzszerzés céljából videóra vette csecsemője kínzását. Fel nem írt gyógyszereket adott gyermekének, aki olyan tüneteket produkált a gyógyszerektől, hogy agyműtéteket kellett rajta végrehajtani.

A 34 éves queenslandi nőt január elején tartóztatták le. Az ügyészség veszélyes anyagokkal elkövetett bűncselekménnyel, kínzással, csalással és gyermeke kizsákmányolásával vádolja.

A nő első bírósági tárgyalása kedden volt Brisbane-ben, az ügyészség ekkor vázolta bizonyítékait. A vádlott beismerte volt élettársának, hogy olyan gyógyszereket adott be gyermekének, amiket nem írtak fel neki. Emellett a kórház biztonsági kamerái is rögzítették, ahogy a nő fecskendővel és a gyermek gyomorszondájával bíbelődik. Nem sokkal később pedig a gyermek elveszítette az eszméletét. A nő eközben videóra vette a történteket.

Brisbane belvárosa
Fotó: PATRICK HAMILTON/AFP

A rendőrség szerint a mérgezés tavaly augusztus 6. és október 15. között történt. A nőt azzal vádolják, hogy ebben az időszakban több vényköteles gyógyszert is beadott egyéves kislányának. A vádlott több videót is publikált gyermeke szenvedéséről, a felvételeket adomány- és feliratkozó-gyűjtésre használta. Az ügyészség szerint ha a nő nem adja be a gyógyszereket gyermekének, a kislányon nem kellett volna két agyműtétet végrehajtani.

A nő védőügyvédje óvadékot kért a bíróságtól, mert az ügy összetettsége miatt előfordulhat, hogy a vádlottat hosszú ideig nem tudják bíróság elé állítani. Bár a bíró elismerte, hogy a tárgyalás akár három évig is eltarthat, az óvadékkérelemről egyelőre nem döntött. (via The Guardian)