Bíróság elé áll a spanyol fociszövetség volt elnöke, Luis Rubiales, aki kéretlenül megcsókolta a világbajnok játékost

sport

Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó-szövetség bukott elnöke hétfőn áll bíróság elé Madridban, amiért 2023-ban a világbajnoki döntő után kéretlenül megcsókolta az egyik játékost, Jennifer Hermosót, írja a Guardian.

Luis Rubiales
Fotó: Thomas Coex/AFP

Rubiales szerint Hermoso beleegyezett a csókba, ezért nem tartja magát bűnösnek, korábban azt mondta, azért kérik számon, mert férfi. Az erőszakos csókja és a játékosok fogdosása miatt indított eljárásban szexuális erőszak és kényszerítés miatt a maximális két és fél év börtönt kértek az ügyészek Rubialesre.

Az ügyészek Jorge Vildát, a női válogatott korábbi vezetőedzőjét, Albert Luquét, a szövetség korábbi sportigazgatóját és Rubén Riverát, a szövetség korábbi marketingfőnökét is megvádolták, szerintük kényszerítették a válogatott játékost, hogy vallja azt: a csók közös megegyezésen alapult. Ha az ellenük felhozott vád beigazolódik, akár ők is börtönbüntetést kaphatnak.

Hermoso hétfőn áll a madridi legfelsőbb bíróság elé, Rubiales és a többi vádlott február 12-e után fognak vallomást tenni. Rubiales mellett a lányai, Hermoso mellett több csapattársa is tanúskodik.

A kéretlen csók.
Fotó: FRANCK FIFE/AFP

A nagy botrányt kiváltó esetről, valamint Rubiales korrupt uralmáról bővebben itt, a spanyol nők nagy győzelméről pedig ebben a cikkben írtunk.

A korábbi vezető ellen egy másik ügyben is nyomoznak. A spanyol szövetség Szaúd-Arábiába vitte a spanyol Szuperkupa új formátumban megrendezett négyes döntőjét. Ez Rubiales és a visszavonulása óta sportvállalkozásokkal foglalkozó egykori Barcelona-hátvéd Gerard Piqué közös üzlete volt. Az ügyben korrupció és pénzmosás gyanúja miatt indult nyomozás.

Kapcsolódó cikkek

Luis Rubiales szerint nem követett el bűncselekményt, amikor kéretlenül megcsókolta a világbajnok játékost

Szerinte Hermoso beleegyezett a csókba.

Molnár Kristóf
foci

Börtönt kértek a Hermosót kéretlenül megcsókoló Rubialesre

A vád szexuális erőszak és kényszerítés.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Becsület volt a beceneve, most mindenki az ő fejét követeli

Luis Rubiales a Levante játékosaként kiállt fizetést nem kapó csapattársaiért, így lett belőle az országos játékosszakszervezet vezetője. A szövetségi elnöki éveit már átszőtték a botrányok, így a szövetségi orgia vagy a Szaúd-Arábiába vitt Szuperliga. A női válogatottnál már Rubiales előtt is nagyon rossz volt a légkör.

Tóth-Szenesi Attila
sport

A spanyol nők nagy győzelme

Luis Rubiales azt hitte, neki mindent szabad. Nem számolt azzal, hogy a latin kultúrkör az utóbbi években hátrahagyta egykori konzervatív-macsó sztereotípiáit. Ez a világ egyik legprogresszívebb és kulturálisan leggyorsabban fejlődő része, ahol a társadalom már nem tolerálja a tahóságot.

Bede Márton
külföld

Elfogatóparancsot adtak ki Luis Rubiales ellen, rendőrök szállták meg a spanyol fociszövetség székházát

Hat embert már le is tartóztattak, korrupció és pénzmosás miatt nyomoznak, Gerard Piqué is bajba kerülhet a focibotrány miatt.

Szily László
sport